PM;fizetős;M0-s;

Forrás: PM/Facebook

- PM: útonállás az M0-ás fizetőssé tétele

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint "közönséges útonállás", hogy az M0-ás körgyűrű és az autópályák budapesti bevezető szakaszai fizetőssé válnak, ezért az ellenzéki párt a javaslat azonnali visszavonását követeli.

Szabó Rebeka, a PM elnökségi tagja csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján úgy értékelte, hogy azért kell ezt az újabb "sarcot" bevezetni, mert a kormány képtelen egy normális költségvetést összerakni, és a jövő évi büdzsén tátongó lyukakat próbálja meg betömni.

Azt javasolta, hogy a kormány fogja vissza inkább az értelmetlen presztízsberuházásokat. Példaként Orbán Viktor miniszterelnök Várba költözését említette. Szabó Rebeka szerint ha fizetős lesz az M0-ás és az autópályák bevezető szakasza, akkor az agglomerációs településen élőknek sokkal nagyobb forgalomtól kell szenvedniük. Hatalmas dugók lesznek, nagyon megnő a zaj- és a légszennyezés - közölte, és megjegyezte: a légszennyezés miatt Magyarország egyébként is uniós kötelezettségszegési eljárás alatt áll.

Véleménye szerint amellett, hogy az Orbán-kormány az emberek egészségével játszik, az idegeikkel is, mert "teljes képtelenség lesz például a külső kerületekből vagy az agglomerációs településekről bejutni Budapestre dolgozni". A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdán közölte, megszűnik januártól az M0-ás általános díjmentessége: újfajta, megyei matricákat vezetnek be, amelyek egy évre ötezer forintba kerülnek majd.

A körgyűrű M5-ös autópálya és M4-es autóút (4-es út), valamint M3-as autópálya és 11-es út közötti szakaszai, és a gyorsforgalmi úthálózat M0-s autópályán belüli részei (például M1-es és M7-es bevezető a Budapest táblától) januártól csak matricával használhatók.

Hatályossá vált a jegybank határozata, amellyel visszavonta a Tisza Takarékszövetkezet működési engedélyét, ezzel megnyílt az út a betétesek kártalanítása előtt - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön. Az OBA megerősítette, hogy az önkormányzatok nem tartoznak a biztosított betétesek körébe, így azok nem kapnak kártérítést az betétbiztosítási alaptól.