kártalanítás;Tisza Takarékszövetkezet;

- Indulhat a kártalanítás a Tisza Takarékszövetkezetnél

Hatályossá vált a jegybank határozata, amellyel visszavonta a Tisza Takarékszövetkezet működési engedélyét, ezzel megnyílt az út a betétesek kártalanítása előtt - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön. Az OBA megerősítette, hogy az önkormányzatok nem tartoznak a biztosított betétesek körébe, így azok nem kapnak kártérítést az betétbiztosítási alaptól.

A takarékszövetkezethez kirendelt felügyeleti biztosok kezdeményezték az intézmény végelszámolását, amelyet az MNB el is rendelt. Ez alapján az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a lehető legrövidebb időn belül 100 ezer eurós összeghatárig, azaz több mint 30 millió forintig kártalanítja a betéteseket.

A betéteseknek egyelőre semmit sem kell tenniük, az OBA minden szükséges részletes tájékoztatást meg fog adni, illetve rendelkezik majd a megfelelő ügyféladatokkal - áll a közleményben.A Tisza Takarékszövetkezet a 2014. szeptember végi adatok szerint 10 860 betétessel rendelkezett, működési területe jellemzően Jász-Nagykun-Szolnok megye és környéke. A takarékszövetkezet mérlegfőösszeg szerinti piaci részesedése a hitelintézeti szektorban nagyon csekély, mintegy 0,4 ezrelék volt.

Az önkormányzatok nem tartoznak a biztosított betétesek körébe, így azok nem kapnak kártérítést az OBA-tól - erősítette meg Tóth István, az Országos Betétbiztosítási Alap kommunikációs vezetője az MTI-nek annak kapcsán, hogy Tiszatenyő önkormányzata gyakorlatilag fizetésképtelenné vált a Tisza Takarékszövetkezet működésének felfüggesztése miatt. Ez a pénzintézet ugyanis a több mint 1600 lelket számláló település számlavezetője.

A szóvivő elmondta azt is, hogy jelenleg a parlament előtt van a betétbiztosítási szabályozás módosítása, az uniós harmonizációnak megfelelően. Amennyiben a törvényhozás elfogadja, lehetővé válik, hogy kártalanítást kapjanak azok az önkormányzati betétesek is, amelyeknek a költségvetése nem haladja meg az 500 ezer eurót, vagyis az új szabályok a kisebb önkormányzatoknak kedveznek majd.

A jegybank december 5-én vonta vissza a Tisza Takarékszövetkezet működési engedélyét, egyúttal betétkifizetési tilalmat rendelt el, miután a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) azonnali hatállyal kizárta az integrációból a takarékszövetkezetet.  Az SZHISZ egyúttal közölte, hogy a Tisza Takarékszövetkezet kizárásával lezárult a takarékszövetkezeti szektor megtisztulása. A folyamat befejező lépéseként 39 szövetkezeti hitelintézettel bővült, ezzel 117 tagúra nőtt és teljes körűen kiépült a takarékszövetkezetek garanciaközössége. A Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkársága pedig megerősítette, hogy a garanciaközösség felállításának köszönhetően több takarékszövetkezeti csődre nem kell számítani.


gjé \ gte

Megszűnik januártól az M0-s általános díjmentessége - erősítette meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kommunikációs főosztálya a nol.hu értesülését. A közlés szerint újfajta, megyei matricákat vezetnek be, amelyek egy évre ötezer forintba kerülnek majd.