USA;megállapodás;büdzsé;

- Megállapodás az amerikai büdzséről

Az amerikai kongresszusban megállapodásra jutottak a republikánusok és a demokraták a következő évi költségvetésről. Ezt jelentette be a tárgyalások vezetői, a republikánus Hal Rogers, valamint a demokrata szenátor, Barbara Mikulski.

A megegyezés szerint a költségvetést 1100 milliárd dollárra (888 milliárd euró) tervezik. A költségvetési év 2015 szeptemberében ér véget. A következő napokban a kongresszusnak is szavaznia kell a büdzséről, ennek időpontja azonban egyelőre nem ismeretes. Korábban két hónapig állt a munka a közszférában amiatt, mert nem tudtak megállapodni a költségvetésről.Több százezer alkalmazottat kellett kényszerszabadságra küldeni. Rogers azt közölte, idén elkerülik ezt a helyzetet.

Az ENSZ adatai szerint idén minden korábbinál többen, 3400-an vesztették életüket, s fulladtak bele a Földközi-tengerbe, amint Európába próbáltak volna menekülni. A világszervezet Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) adatai szerint 2014 januárja óta 207 ezren tették meg a veszélyes utat.