menekültek;halottak;Földközi-tenger;

- Halottak ezrei a Földközi-tengerben

Az ENSZ adatai szerint idén minden korábbinál többen, 3400-an vesztették életüket, s fulladtak bele a Földközi-tengerbe, amint Európába próbáltak volna menekülni. A világszervezet Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) adatai szerint 2014 januárja óta 207 ezren tették meg a veszélyes utat.

2011-ben, az arab tavasz évében az Európába menekülők száma még „csak” 70 ezer volt. Az idei évben a legtöbben Líbiából indultak útnak Olaszország, illetve Málta felé. Számukra Európa az ígéret földje, azt remélik, munkát találnak az Európai Unió területén. Az UNHCR azt közölte, hogy ez a Földközi-tengeri útvonal a világ legveszélyesebb és leghalálosabb menekülő útja.

António Guterres, az ENSZ Menekültügyi főbiztosa úgy véli, a nyugati kormányok fontosabbnak tartják, hogy távol tartsák maguktól a menekülteket, mint az emberi élet védelmét. Az UNHCR szerint a menekültek magas száma a líbiai, a szíriai-iraki, illetve az ukrajnai konfliktusra vezethető vissza.

A magyar néptől való nyilvános bocsánatkérésre szólította fel John McCain szenátort Koszorús Ferenc, az Amerikai Magyar Szövetség (AHF) elnöke és Bryan Dawson társelnök azért a - szerintük - indokolatlan, az újfasizmusra vonatkozó kijelentéséért, amit a politikus Colleen Bell budapesti nagykövet szenátusi megerősítő szavazásán tett.