Nemzet Színésze;Ráckevei Anna;Kóti Árpád;Csokonai Nemzeti Színház;

Kóti Árpád FOTÓ: MTI/CZEGLÉDI ZSOLT

- Kóti Árpád köszöntése

Kóti Árpádot, a nemzet színészét köszöntötték szombaton a debreceni Csokonai Nemzeti Színház ünnepi társulati ülésén. Ráckevei Anna, a társulat igazgatója 2014-et Kóti Árpád évének nevezte: a népszerű debreceni színész ugyanis az idén kapott Kossuth-díjat, betöltötte 80. életévét, és december 1-jén a nemzet színészévé választották.

Hűség, őszinteség és hitelesség. E három szóval jellemezhetjük leginkább Kóti Árpádot - mondta Ráckevei Anna, majd magyarázatul hozzátette: 50 éve hűséges a feleségéhez, a színházához és Debrecenhez.

Sokszor kíméletlenül őszinte, szarkasztikus humorával tükröt tart elénk, hitelessége pedig valószínűleg őszinteségéből fakad - fűzte hozzá a színházigazgató.

Papp László, Debrecen polgármestere a város nevében köszöntötte Kóti Árpádot, aki azzal, hogy debreceni lakosként elsőként kapta meg a nemzet színésze címet, beírta magát a város történelemkönyvébe.

A polgármester reményét fejezte ki, hogy Kóti Árpádnak lesz alkalma hatalmas tudását átadni az őt követő színészgenerációknak.

Ezzel összefüggésben elmondta: karnyújtásnyira került a debreceni Latinovits színház befejezése, amely nem csak játszóhely lesz, de otthont ad majd a Kárpát-medencei posztgraduális színészképzésnek is.

Az ünnepi társulati ülésen levetítettek egy rövidfilmet, amelyben Kóti Árpád vallott életéről, a színészi pályára kerüléséről, első sikereiről.

Törőcsik Mari, a nemzet színésze, Kóti Árpád színművészeti főiskolai osztálytársa videoüzenetben köszöntötte barátját.

Személyes hangú üzenetében közös főiskolai emlékeket is felidézett, méltatta Kóti Árpád művészetét, majd az üzenet végén szenvedélyes hangon ostorozta Kótit, hogy szokjon le a dohányzásról. "Nekem is sikerült, neked is fog. Nagyon szeretlek" - üzente Törőcsik Kóti Árpádnak.

A debreceni Csokonai Nemzeti Színház társulata vastapssal köszöntötte népszerű művészét, Kóti Árpádot, aki szombat este is közönség elé lépett Heiner Müller Titus Anatómiája, Róma bukása című darabjában, Marcus Andronicus szerepében.

Tudja-e kedves olvasó, hogy ki volt Hunyadi János sógora? Valószínűleg nem, de a korszakkal nem foglalkozó történészek sem biztos, hogy hallottak Geréb Jánosról. Azt sem tudhatják a fiatal olvasók, hogy ebben a korban komoly szerepe volt a boszorkány-hiedelemnek.