börtönbüntetés;rendőrverés;

- Több év börtön rendőrverésért

Többéves, börtönben letöltendő szabadságvesztést szabott ki a Karcagi Járásbíróság arra a három férfira, akik csaknem két évvel ezelőtt intézkedni akaró rendőröket vertek meg Kenderesen - közölte Sándor Géza, a Szolnoki Törvényszék szóvivője pénteken az.

A vádirat szerint 2013 januárjában Kenderesen szolgálatban lévő rendőrök egy személygépkocsi vezetőjét és három utasát akarták ellenőrizni, mert gyanújuk szerint a sofőr ittas volt. A négy ember közül három megtagadta az igazoltatást; trágár szavakat használva megöléssel fenyegették a járőröket, majd elhajtottak a helyszínről. A rendőrök erősítést kérve a gépkocsi után indultak, és a település egyik utcájában utol is érték azt. Ott viszont akkorra összegyűlt egy népes csoport, közülük többen a járőrökre támadtak.

A négy rendőrből kettő nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A további atrocitásoknak az időközben kiérkező rendőrök vetettek véget, majd a támadók közül többeket őrizetbe vettek, három személy előzetes letartóztatásba került.

A Karcagi Járásbíróság nem jogerős ítéletével az elsőrendű vádlottat társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és testi sértés vétsége miatt 5 év, börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte. Ugyanezért a bűntettért a rendőrverés másodrendű vádlottja 3 év 10 hónap, a harmadrendű vádlottja - mint különös visszaeső - 4 év 10 hónap börtönt kapott. A negyedrendű, fiatalkorú vádlottat 2 évre próbára bocsátották.

Jogerősen 180 ezer forint pénzbírságra ítélte pénteken a Szegedi Törvényszék a pitvarosi polgármestert magánokirat-hamisítás vétsége miatt. A bíróság szerint a vádlott közmunkással javíttatta az autóját.