A Balpártot ugyan a Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) utódpártjának tartják, valójában azonban megszűnt mindenfajta, az NDK állampártjához fűződött ideológiai kötődés.
Olyannyira, hogy a Balpárt még a türingiai koalíciós megbeszélések megkezdése előtt deklarálta: az NDK-t önkényes államnak tartja, ahol nem tartották tiszteletben a jogállamiságot.
Ez a kijelentés kivált az SPD számára volt fontos, hiszen így a szövetségi szintű koalíciós partner, a CDU nem vádolhatja azzal, hogy egy rovott múltú tömörüléssel szövetkezik, amely nem határolódott el az NDK-ban elkövetett emberi jogsértésektől.
Bodo Ramelow nem az NDK-ban, hanem az NSZK-beli Hessen tartományban született, s nőtt fel. Tizenegy éves volt, amikor édesapja egy a II. világháborúban szerzett sebesülés szövődményében meghalt.
Kereskedőnek tanult, 1977-től a Karstadt AG-nál dolgozott. 1981-1990 között szakszervezeti titkár volt, majd 1990-től a türingiai HBV szakszervezet elnöke.
Először 1994. május elsején tűnt fel május elsején a NSZEP közvetlen utódpártja, a Demokratikus Szocializmus Pártja (PDS) rendezvényén szónokként Gregor Gysi, Gerhard Jüttemann és Heinrich Fink mellett a szakszervezetek egyik képviselőjeként.
1997-ben az Erfurti Nyilatkozat aláírói közé tartozott. Ebben 40 művész, értelmiségi, szakszervezeti vezető és politikus szociális igazságosságot követelt, valamint az SPD, a Zöldek és a PDS szorosabb együttműködéséért szálltak síkra.
Ramelow 1999 áprilisában lépett be a PDS-be, s ugyanebben az évben beválasztották a türingiai parlamentbe. 2001-ig a PDS frakcióvezető-helyettese volt, majd a képviselőcsoport első emberévé tették meg.
Kemény szónokként ismerték, időnként „egyemberes ellenzéknek” is nevezték. 2003-ban őt jelölte a PDS a párt tartományi kormányfőjelöltjének.
2004-ben a politikai erő történetének legjobb eredményét érte el Türingiában, 26,1 százalékot szerezve. Egy évvel később a német szövetségi parlamentbe, a Bundestagba is beválasztották. A párt egyházügyi referensévé tették meg.
2009-ben már létrejöhetett volna a baloldali pártok összefogása Türingiában, az SPD és a Zöldek azonban egyetértettek abban, vállalhatatlan számukra Ramelow személye kormányfőként. Utóbbi erre megakadályozta, hogy a szociáldemokrata Christoph Matschie-t válasszák meg miniszterelnöknek.
2014-ben azonban fordult a kocka. A szeptemberi tartományi választáson a Balpárt második helyen végzett a kereszténydemokrata CDU mögött, október közepén aztán a Balpárt hivatalosan is koalíciós együttműködést ajánlott az SPD-nek és a Zöldeknek.
Eleinte úgy tűnt, a baloldali szövetség ezúttal is elmarad, de az egyeztetések során egyre közelebb került egymáshoz a Balpárt és az SPD.
A szociáldemokraták véleményének megváltozásában az is fontos szerepet játszott, hogy az előző tartományi vezető, Christoph Matschie lemondott, s a koalíciós megbeszéléseket már utóda, Andreas Bausewein irányította. Az a politikus, aki erfurti polgármesterként épp a Balpárttal kormányoz együtt a városban.
Ramelow ugyan közvetlen kapcsolatban nem állt az NDK-val, s nem is tartja jogállamnak, de úgy véli, bizonyos törvényei – elsősorban a munkaügyeket érintőkre gondolt – jobbak voltak, mint az NSZK-é.
A leendő (?) tartományi miniszterelnök ígéretet tett arra, senkit sem hív be kabinetjébe, aki közvetetten vagy közvetlenül együttműködött az NDK belbiztonsági szolgálataival.
Ugyanakkor a Welt am Sonntag egy múlt vasárnap megjelent cikkében azt állította, Ramelow egy céget együtt irányított a Stasi egy egykori tisztjével. A balpárti vezető hazugságnak nevezte az állítást.
A CDU eredetileg ellenjelöltet kívánt volna állítani a pénteki szavazásnál. Christine Lieberknecht leköszönő kereszténydemokrata miniszterelnök ugyanis múlt héten azt közölte, a végsőkig megpróbálnak küzdeni.
Csakhogy egy ilyen lépés számos veszélyt is magában rejtett volna. Ahhoz ugyanis, hogy ismét CDU-s politikust válasszanak kormányfőnek több olyan feltételnek is teljesülnie kellett volna, ami nagyon nem tetszett volna a berlini pártközpontnak, s Angela Merkel kancellárnak.
A voksoláson ugyanis egy esetleges kereszténydemokrata jelöltnek az euroszkeptikus Alternatíva, valamint a három párt alkotta baloldali koalíció egy „lázadójának” szavazatára is szükség lett volna. (A baloldali koalíció szűk, egyfős többséggel kormányozhat.)
Az AfD ugyan nem zárkózott el attól, hogy „a legnagyobb frakció jelöltjét” (ezzel a CDU-ra utalt) támogassa, de komoly feltétellel rukkolt elő: az illető személynek magáévá kell tennie az Alternatíva politikáját.
Magyarán támogatnia kell az euroszkeptikus irányvonalat. Ez azonban elfogadhatatlan, sőt, vállalhatatlan lett volna Angela Merkel számára. Hírek szerint Berlin ezt átlátva kezdettől fogva ellenezte, hogy a kereszténydemokraták önálló jelöltet állítsanak.
Merkelék úgy vélték, inkább le kell nyelni a békát, de a CDU nem mehet szembe saját irányvonalával. Bár a CDU-n belül több olyan politikus is volt, aki a korábbi hónapokban az AfD-hez való közeledésre tett javaslatot, ugyanakkor Angela Merkel leszögezte: kizárt az együttműködés az euroszkeptikusokkal.
A CDU tartományi szervezete ennek hatására kénytelen volt változtatni álláspontján, s Mario Voigt főtitkár bejelentette: az „első szavazási körben” nem akarnak ellenjelöltet felvonultatni, meghagyják a lehetőséget a „vörös-vörös-zöld” koalíciónak, hogy bizonyítsa, valóban kellő többséggel rendelkezik.
Arra ugyanakkor nem adott választ, mi történik, ha második, vagy harmadik szavazási körre kerül sor.
A szavazás titkos, s állítólag nem teljesen biztos, hogy tényleg minden baloldali koalíciós képviselő Ramelowra szavaz majd. A Balpártnál elsősorban attól tartanak, hogy az SPD-nél lehetnek elhajlók.
Ha elutasítanák a balpárti kormányfő személyét, csak ekkor jöhetne szóba egy kereszténydemokrata jelölt, nevezetesen Mike Mohring tartományi frakcióvezető, aki vállalná is a megbízatást.