Büszke vagyok erre az országra. Büszke vagyok a kormányra. A mindent kézben tartó Fidesz-KDNP szoros összefonódására. Végre elmondhatjuk, hogy jó úton haladunk: a zsidó-keresztyén erkölcsiség útján. És mindennek közepében a család áll.
Csakis a család eszménye vezérli a „vasárnap ne dolgozzunk” javaslatot, de a család szentségét tiszteli minden kormánypárti honatya és honanya is. Igaz, egyik-másik őszülő üstökű időnként átgondolja az adott helyzetét, és lecseréli idősebb nejét a fiatalabb titkárnőjére, de ezt csakis az oly hőn áhított népszaporulat javítása jegyében teszi. Vagy, ha nem is veszik el a honszeretettől dagadó keblű hölgyet, a szaporulatról azért gondoskodnak.
És ott van a háttérben akkor is a család, amikor az ifjú miniszter elegáns palotát vesz magának. Kicsit nagyobbat, mint amennyire a hivatalos jövedelméből futná, de a családi összefogás kisegíti. Nem is tudja pontosan mennyivel. Mint ahogyan a másiknak is, aki tíz éves kisfia boldogulásán munkálkodva már most gondol a jövőjére, amikor elegáns budai lakást, szőlőbirtokot írat a nevére. És sorolhatnánk hosszan, hosszan a példákat. De felesleges.
Mindannyian örömmel nyugtázzuk az ilyen híreket, és erőnk megfeszítésével munkálkodunk azon, hogy méltó követőik lehessünk a hon e tisztes elöljáróinak.
Egy kicsi szépséghibája mégis van a dolognak. Úgy tűnik, e nagy, példásan élő, országos családnak nem a tisztes munkában megfáradt apa vagy anya a feje, hanem egy oldalági rokon csupán.
A keresztapa.