A Kieselbach Galériában egyetlen napra ismét egymás társaságában volt látható egy mindeddig ismeretlen magángyűjtemény 29 festménye, köztük Rippl-Rónai József, Ferenczy Károly, Derkovits Gyula főművei.
A különleges eseményre egy könyv megjelenése adott alkalmat: Martos Gábor művészeti író tollából megszületett ugyanis az első olyan kötet, amely egy korábban ismeretlen egykori „kis gyűjtemény” történetét mondja el.
Ennek jelentőségét Kieselbach Tamás a kiállítás és a könyv bemutatásakor úgy fogalmazta meg, hogy a hazai műgyűjtés teljes történetét több száz, sőt, több ezer kisebb gyűjtemény adja ki, az egykor a polgári lakások díszeiként szolgáló festmények rajzolják ki a hazai műgyűjtés jellegzetes vonulatait.
Ahogy mondta: „minden gyűjtőnek, minden gyűjteménynek jár egy könyv”. Ezt a könyvet írta meg Mestitz Lajosról, a vészkorszakban kikeresztelkedett tőzsdeügynökről Martos Gábor.
A Typotex Kiadó gondozásában és a Kieselbach Galéria támogatásával megjelent A tőzsdeügynök képei című kötet egy izgalmas történetet mond el, és először mutatja be teljességében a gyűjtemény ma ismert összes darabját.
A szerző évekkel ezelőtt kezdett kitartó nyomozásba, népszámlálási, háborús kárstatisztikai dokumentumokból, levéltári iratokból lépésről lépésre rekonstruálta, mi történt a tulajdonossal és mi a képeivel.
– A témába véletlenül botlottam, még 1963-ban – mondja Martos Gábor a könyv születéséről. Az akkor tíz éves gyerek egy betegségét gyógyítandó szerencsésen kikerülhetett Svájcba.
Itthoni kezelőorvosa szervezte meg, hogy Zürichben jó barátnője vegye szárnyai alá a kisfiút. A barátnő Mestitz Lajosné volt, a műgyűjtő tőzsdeügynök felesége.
– Útban a szanatóriumba az akkor már Zürichben élő Mestitz-házaspár egy panzióban bérelt két szobájában is eltöltöttem pár napot – mondja Martos.
– Emlékszem, a falakon sok kép volt, de őszintén szólva egyetlen egyre emlékszem csak, amely magáról Mestitz Lajosról készült. A sors fintora, hogy éppen ez az egyik olyan kép, amely nem tért vissza a gyűjteménnyel Magyarországra, a gyűjtő halála után valahol Svájcban elveszett.
A szépen illusztrált könyvből egy különös, már-már különc ember portréja sejlik fel, aki – mint egy rokona naplófeljegyzéseiből kiderül – Budapest ostroma idején sem ment le a többiekkel a pincébe, és nem is helyezte, mint sokan mások, biztonságos helyre mintegy 40-50 képből álló műgyűjteményét.
A légitámadások idején is ott ült Kossuth Lajos téri harmadik emeleti szobájában, festményei és könyvei társaságában, mivel fatalistaként a háború miatt sem volt hajlandó megválni tőlük.
Egy bombatámadás következtében a lakás egyik szobája eltűnt, és vele együtt eltűnt jó pár festmény is. Hogy milyen darabjai semmisültek meg akkor a gyűjteménynek, azt persze a több mint fél évszázaddal később nyomozó kutató már nem tudta kideríteni.
A képek eredetéről is csak egy rokoni félmondat vall: a még békésebb években rendszeresen jártak kiállításokra, aukciókra. A tulajdonos 1947-ben Svájcba emigrált, képei később fokozatosan „szivárogtak” utána.
Majd évek múlva hazatértek. A tulajdonos meghalt, aztán meghalt az őt Svájcba követő felesége is. A képek jó része ezután visszakerült Magyarországra.
– Én 2000-ben kezdtem el intenzíven foglalkozni a műkereskedelem és a műgyűjtés elméleti kérdéseivel – mondja Martos Gábor.
– Akkor kezdtem el felkutatni ezt a történetet is, amelyre még gyerekkoromból emlékeztem, és szerencsémre Amerikában találtam egy még élő Mestitz-rokont, akitől egy sor adatot kaptam, amelyeken el tudtam indulni. A többi jött egymás után.
Maga a gyűjtemény egyébként már nincs együtt: a 29 kép – köztük Derkovitscsokkal, Rippl-Rónai- és Ferenczy Károly-festményekkel, Vaszary-, Hatvany-, Czóbel-, Koszta-, Perlmutter- és Mattyasovszky-művekkel – eloszlott az örökösök között.
Néhány darabja korábban szerepelt itthon és külföldön kiállításokon, Rippl-Rónai három üvegablak-terve a francia, a belga és a német közönségnek is bemutatkozott.
(Ahogyan erre Kieselbach Tamás felhívta a figyelmet: a gyűjtemény nyolc Rippl-Rónai-festménye között három olyan kukoricás stílusban készült kép is van, amelyekhez hasonlatos az a festmény, amely jó egy éve Rippl-Rónait a párizsi Musée D’Orsay állandó kiállításában képviseli.)
A gyűjteményből hiányzó festmények utáni nyomozás eredményéről Martos elmeséli, hogy egy az életműben fontos alkotásnak számító Ferenczy Károly-kép valamikor a gyűjtő halála után Zürichből Londonba került, remélhetően megvan, de lappang.
A tőzsdeügynök képei című könyv megjelenése példaértékűnek mondható, hiszen – a már feltárt és közismert nagy gyűjteményeken kívül – egy sor ilyen regényes fordulatokat, jellegzetes kelet-európai történetet felmutató gyűjtemény létezett az országban, amelyekről szinte semmit nem tudunk.
A történetet felfejtő és a festményeket bemutató könyv viszont közösségi élménnyé emeli az egykori magán-gyűjtőszenvedélyt.
– Mindössze 29 képről van szó, de ezek a két világháború közötti magyar képzőművészet kiemelkedő teljesítményét képviselik.
A gyűjtemény kicsi ugyan, de része a magyar kultúrának, a magyar történelemnek, a magyar művészeti örökségnek. Fontos, hogy tudjunk az ilyenekről is – mondja Martos arról, miért volt fontos neki a könyv megírása.
A hazai festészet nagyjainak sok fontos műve máig lappang. Alkalom kell ahhoz, hogy egy-egy ilyen festmény napvilágra kerüljön.
Ahogyan Berény Róbert egy festménye regényes fordulattal megkerült a Stewart Little kisegér című hollywoodi film révén, vagy egy Scheiber Hugó-kép holléte derült ki a napokban bezárt Kieselbach-kiállítás idején.
Akár optimisták is lehetünk, hogy Martos Gábor kötetének megjelenése is alkalom lehet arra, hogy az a fontos Ferenczy-festmény is újra felbukkanjon.
