fogvatartottak;Váci Fegyház és Börtön;börtönrádió;

- Elindult a börtönrádió

Megkezdte adását a Váci Fegyház és Börtönben a fogvatartottak által készített, a tévén keresztül fogható rádió. A rádió szlogenje: "Jogában áll hallgatni. Minket".

A kezdeményezés célja, hogy a rabok aktív közreműködésével olyan belső információs fórum jöjjön létre, amely segíti a fegyintézeti életet és a szabadulás utáni visszailleszkedést.

A projektet az Adj Hangot - Társadalmi Csoportok Kommunikációs és Médiatevékenységét Támogató Egyesület kezdeményezte. A szerkesztők napi kétórás adásidővel terveztek, a műsortervben lesz zene gyúráshoz, a témák között helyet kap az emberi sorsok bemutatása és életmódmagazin is.

Az elképzelések szerint, ha Vácon beválik a modell, akkor az ország több büntetés-végrehajtási intézményében is elindíthatják a műhelyfoglalkozásokat.

Nem ez az első hasonló kezdeményezés a váci börtönben: az intézet falai között egy börtönszínház is alakult, már több éve tartanak drámafoglalkozásokat az elítélteknek, rendeznek színdarabokat.

Megvan a helyünk a világban, és ez a nyugati világ, ahová értékeink és érdekeink egyaránt kötnek – ezt mondta Martonyi János professzor emeritus ünnepi székfoglaló előadásában a Szegedi Tudományegyetemen - írta tegnapi beszámolójában a Szegedma.hu. A volt külügyminiszter arról is beszélt, hogy Magyarország a NATO rendszerében biztonságban érezheti magát, illetve értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnöknek miért lett fontos vezető nukleáris hatalomként megjelölnie országát.