Miután minden erőfeszítés hiába volt, hogy még az idén lássák vendégül Budapesten Angela Merkelt, a hét végén végre német forrás, a Welt am Sonntag legalább azt megerősítette, amit Lázár János már szeptemberben Berlinben jelzett: a német kancellár azt tervezi, hogy 2015 februárjában a magyar fővárosba utazik.
Már az is sokatmondó, hogy a háromszoros választási győzelem évében a kancellár nem óhajtotta megkoronázni a győzőt, akit korábban többször is hiába figyelmeztetett e kétharmados többséggel járó felelősségre, arra, hogy komolyan kell venni az európai partnerországok aggodalmait. Bár 2013 tavaszán a Berlinben igencsak szorongó Áder János köztársasági elnök volt a legmagasabb rangú postás ez ügyben, nem vették komolyan.
Az még békeidő volt. Azt az orosz üzletelést (Paks, Déli Áramlat), amit akár még egy éve is meg lehetett magyarázni azzal, hogy Berlin is kereskedik Moszkvával, ma már nem lehet elfogadtatni. Bármilyen szoros legyen is a német-orosz gazdasági kapcsolatrendszer, bármennyire ellenezzék is a német gazdaság szereplői a Moszkva elleni szankciókat, s bármennyire is szívélyes viszonyt ápol Merkel Putyinnal. Ukrajna felforgatta világot.
Németország az Európai Unió vezető nagyhatalma. Az utóbbi évtizedben lassan, talán akaratuk ellenére is, a németek nem csak gazdasági, hanem politikai vezetői is lettek Európának, ennek megfelelő súllyal a világban. Európa és a világ szerencséje, hogy a XX. század két világháborújának tapasztalata sűrűsödik össze a német politikai elit gondolkodásában. Merkel dicsérete, hogy oroszlánszelidítőként pillant Putyinra, amikor közli vele: a közös európai értékrend egy határon túl felülírja a gazdasági érdekeket.
A Welt am Sonntag most azt írja: Merkel februári látogatásával felértékeli Magyarország nyugatellenes kormányfőjét, hogy az Oroszország elleni uniós szankciókra szavazzon márciusban. A berlini kancellárián és a külügyminisztériumban cáfolják, hogy létezik ilyen összefüggés, s valóban semmi súlya Orbán voksának.
Létezik azonban egy átfogóbb összefüggés, amit a szerző, Robin Alexander cikkének főcíme mutat: "Látogatás egy kívülállónál". Orbán Viktor kívülálló lett az Unióban, amit az új geopolitikai helyzetben közvetlen veszélyforrásként kezel az Egyesült Államok, de akivel szemben az unió és főként az Európai Néppárt eddig nem tett szinte semmit. Amiben Merkelnek döntő szerepe és felelőssége is van. Nem véletlen, hogy az utóbbi két hónap amerikai nyomása alatt a magyar kormányfő elkezdett kifelé sasszézni az illiberális keletről (kérdés, hisz-e még neki valaki is), s újra meg újra iránymutatóként jelöli meg a német külpolitikát.
Mert lehet, hogy Orbánra nyomást gyakorolnak az amerikaiak, de a fejét csak a németek vehetik.
