Érdekes, hogy a kormánytisztviselői kar munkáltatása kapcsán akadunk ki a napi 10-12 órai munkán.
Ehhez képest az egészségügyben rendszeres, hogy 12-12 órás nappali/éjszakai műszakban váltják egymást a közalkalmazottak. A műszakváltáskor természetesen – és jogszabályi kötelezettségként – a betegekkel és egyebekkel kapcsolatos tudnivalókat is átadja a lelépő a belépőnek, ami már „önkéntes” munkaidő terhére történik. Ezenkívül a munka törvénykönyve szerint elrendelhető évi 300 túlóra helyett az egészségügyi közalkalmazott évi 416, azaz heti 8 túlórára is kötelezhető, illetve, ha orvosként „önként” vállal ügyeletet, akkor ennél is többet tölthet munkahelyén.
Ráadásul a munkaidőkeret nem csak havi, hanem akár négyhavi bontásban is számolható, azaz a szabadság idején kiesett munkaidőt is ledolgozza a közalkalmazott a szabadságidő előtti és utáni hónapokban. És ráadásul a többség számára a munka a 365 nappal és éjszaka bármelyik időszakára, akár a szombatok és vasárnapok felére is eshet. Szerencse a kizsákmányolásban, hogy az alacsony bér és a család eltartásának kötelezettsége miatt az egészségügyi dolgozók többsége kénytelen vállalni a túlórákat, és nem kevesen a főmunkahelyükön kívül is kénytelenek további munka után nézni.
Bármennyire is családbarátok az egészségügyiek, mindannyiunk szerencséjére e munkarend és a korai kiégés veszélye ellenére sem mondanak fel. És ha már szóba került a munka törvénykönyve, emlékezzünk meg arról a hajdanvolt kitételről, mely szerint az ingyenmunka tilos. Ma – csak hogy élhessenek hivatásuknak – többen úgynevezett önkéntes segítőként, azaz fizetés nélkül dolgoznak. Van tehát még lehetőség a kormányzati munka rezsijének csökkentésére!
