A 32. Torino Film Festival győztese a francia Jean-Charles Hue alkotása, a Mange tes morts (Edd meg a halottaidat) lett. A film idén Cannes-ban már besöpörte a Jean Vigo-díjat. Tornióban a fődíjat ítélték oda a roma környezetben játszódó drámának.
majd többek között Palics, Helsinki, Luxembourg és Cottbus filmfesztiváljai tűzték műsorukra.
A vidéki romacsalád életéről szóló történetben a konfliktusok a börtönből szabadult Fred körül sűrűsödnek és robbannak.
Az Edd meg a halottaidat cím talán kissé bizarr, legalábbis egy fesztiválon meghökkentően hangzik, de a zsűrit, melynek elnöke a török származású olasz kultusz rendező, Ferzen Ozpetek volt és amelyben Pálfi György is helyet foglalt, nem a fura cím, hanem a drámai tartalom érdekelte, mikor megszavazta a francia alkotónak a 15 ezer euróval járó díjat.
A legjobb női és férfi alakítás díját két izraeli színész, Luzer Twersky és Hadas Yaron kapta, a kanadai Maxime Giroux rendező Felix & Meira című filmjében nyújtott ragyogó alakítására.
A színésznő egyébként két évvel ezelőtt Velencében a Jövendőbeli menyasszony című filmért már rangos díjat kapott.
Torino idén nagy magyar sikert hozott. A hivatalos díjak közül a Zsűri Különdíját és a Közönségdíjat is a 34 éves fiatal magyar filmrendező, Reisz Gábor nyerte el az itthon már látható és a miskolci CineFest nagydíjával jutalmazott VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című diplomafilmjével.
A hivatalos díjakon kívül Reisz filmje nyerte meg a diákzsűri legjobb forgatókönyvnek ítélt díját, ezen kívül pedig a Torinosette című lap olvasói közönségdíját is.
(A fesztivállal párhuzamosan megrendezett TorinoFilmLab filmterv fejlesztő fórumon Pálfi György és Nagy Gergő A hang (The Voice) című filmtervvel elnyerte a Les Arcs Coproduction Village díját.)
Reisz Gábor a szürreális beütésű komédiája középpontjában egy romantikus, mókás, a mai életbe beilleszkedni nem tudó, önirónikus fiatalember áll.
A színhely Budapest, ahol Áront épp elhagyta a menyasszonya, munkát is szeretne találni és érzelmi agóniáját még egy folyton előtérbe tolakodó anya is zavarja.
Sodródik a pesti utcákon, majd 30. születésnapján kilép egész addigi életéből és Lisszabonig meg sem áll abban a reményben, hogy a távoli országban önmagára talál.
A torinói vetítésen a filmet kétszer is megtapsolta a közönség. Először a történet végén, másodszor a főcímlista vetítésekor, amely annyira eredeti, a maga nemében szokatlan, hogy ezt is értékelték a nézők.
Az alaposan kidolgozott forgatókönyv többrétegű dramaturgiáját egyfajta fikciós dokumentarizmus jellemzi egyfelől, másfelől Woody Allen fanyar humorát idézi, de asszociálhatunk Gondry szürreális világára ugyanúgy, mint a francia cinema veritére is.
A vetítés után a rendezőt arról kérdeztem, milyen inspiráció hatására született a film és milyen alkotói folyamat előzte meg?
Reisz Gábor elmondta, hogy mindig meglepetten nézte az utóbbi évek magyar filmjeit, amelyek halvány kísérleteket tettek az amerikai típusú filmek utánzására.
“Nem egyszer feltűnően érthetetlen magyar nyelven beszélnek a szereplők és ugyanez az idegenség vonatkozik a kiválasztott helyszínekre is. Csak egy példa: egy kórházban felvett jelenet olyan, mintha nem is magyar kórházban játszódna, a dialógusok pedig nem a tipikusan hétköznapi magyar érzéseket, helyzeteket tükrözik.
Olyan filmet akartam készíteni, amely nemcsak a Magyarországon élő emberek aktuális félelmeire reagál, hanem dokumentarista módon mutatja be a budapestieket, a helyi középosztály problémáit, életét is. A dokumentarista megközelítés ellenére a történet teljesen fiktív, a jelenetek és helyzetek azonban bármelyik magyar család hétköznapjait jellemzik.
A filmben pozitív és negatív elemek működnek egymás mellett, amelyek célja az, hogy a magyar mentalitás jellegzetes vonásait érzékeltessék. Ami a magyar film lehetőségeit illeti, az nyilvánvaló, hogy csak jelentős alkotásokkal vagyunk képesek kitörni az országhatárokon túlra.”
Reisz Gábornak ez remekül sikerült. Beszélt arról a változatosságról, amely a képeket és karaktereket, az elbeszélés stílusát, a szereplők játékát jellemzi, és amelyre nagyon jól ráérzett a torinói közönség is.
Munkamódszeréről azt mondta, hogy szándékosan keverte az álomszerűt a reálissal. A cinema verité hagyományát követve a főszerepet egyetemi társára, jó barátjára, Ferenczik Áronra bízta, de a többi szereplőt is barátai, ismerősei közül válogatta.
Mindez érzése szerint jót tett a történetnek, mert a szereplők élethelyzetei hozzájárultak a sztori kialakításához, amitől őszintébb, elragadóbb lett a film.
Magyar filmes példaképei között Reisz Gábor első helyen említette Jancsó Miklós és Tarr Béla nevét, akik erősen hatottak rá, a filmek ritmusát illetően azonban a kevésbé lassú történetmesélés híve.
Beszélgetésünk során Mundruczó Kornél és Gerő Marcell neve is felmerült, például, hogy utóbbi a Káin gyermekei című dokumentumfilmben Reisznél sokkal drámaibb hangvétellel beszél hőseiről.
Erre Reisz Gábor úgy reagált, hogy maximálisan elismeri kollégái filmes teljesítményeit, az ő számára viszont igen fontos a humoros megközelítés általában is, de a saját esetében feltétlenül.
A torinói vetítést követően többen is faggattuk következő filmterveiről, de erről nem árult el közelebbi információkat.
Mint mondta, egyelőre ennek a filmnek a menedzselése köti le figyelmét, energiáit. Kedvezőnek tartja, hogy néhány hét alatt a nézőszám elérte a 26 ezret, hiszen Magyarországon már a 40 ezres látogatottság nagy sikernek számít.
“Még nem tudom, mit fogok csinálni a jövőben, de bármibe kezdek is, a vége biztosan egy film lesz, és az is biztos, hogy a humor fogja meghatározni a hangvételét.”