választás;Veszprém;Együtt;

- Veszprémi választás: a helyiek találják meg az alkalmas jelöltet

Az Együtt - A Korszakváltók Pártja szerint a jövő februári veszprémi időközi országgyűlési választás a kétharmad befolyásolása miatt országos jelentőségű, a legalkalmasabb jelöltet viszont a helyieknek kell megtalálniuk.

Szigetvári Viktor, az ellenzéki párt társelnöke szombaton Budapesten, az Együtt országos politikai tanácsának ülése közben tartott sajtótájékoztatón pártja nevében gratulált az MSZP-nek az újpesti időközi választás megnyeréséért. Emlékeztetett arra, hogy a korábbi ellenzéki választási megállapodást betartva nem vettek részt az újpesti időközi parlamenti választáson.

Az Együtt társelnöke elmondta, pártja a következő héten alakítja ki végleges álláspontját a veszprémi voksolásról, mindazonáltal megjegyezte: örömmel fogadta Kész Zoltánnak, a Polgári Platform civil szervezet vezetőjének a jelentkezését, aki egy "tisztességes helyi jelölt".

Az V. kerületi alpolgármester összeférhetetlenségi eljárást kezdeményez Juhász Péter, az Együtt önkormányzati képviselője ellen, azzal az indokkal, hogy valótlan a politikus vagyonnyilatkozata. Böröcz László alpolgármester ezt szombaton közölte a távirati irodával.