hiv;UNICEF;gyerekek;

- A UNICEF minden gyereket meg akar óvni a HIV fertőzéstől

A becslések szerint 1,1 millió HIV fertőzést sikerült megelőzni a 15 éven aluli gyermekeknél, hiszen az új fertőzések száma a felére csökkent a 2005 és 2013 közötti időszakban – derül ki az UNICEF, az AIDS világnapja előtt publikált adataiból.

A UNICEF magyar Bizottság közleménye szerint ez a rendkívüli eredmény annak köszönhető, hogy HIV fertőzött várandós nők milliói jutnak olyan ellátáshoz, amellyel megelőzhető a fertőzés anyáról gyermekre terjedése (PMTCT). Ez magában foglalja a nők életen át tartó HIV kezelését, amellyel jelentősen csökkenthető a vírus csecsemőkre történő átterjedésének kockázata, valamint biztosítható az anyák életben maradása és jó egészségi állapota.

„Ha képesek vagyunk megelőzni 1,1 millió új HIV fertőzést, akár minden gyermeket meg tudunk óvni a HIV fertőzéstől – de ez csak úgy sikerülhet, ha minden gyermekhez eljutunk”, fogalmazott Anthony Lake, a UNICEF ügyvezető igazgatója. „Meg kell szüntetnünk a még meglévő szakadékot, és még többet kell tennünk azért, hogy minden egyes anyához, újszülötthöz, gyermekhez, fiatalhoz eljussanak a HIV megelőzését és kezelését szolgáló programok, amelyekkel életeket menthetünk és tehetünk jobbá.”

A legszámottevőbb csökkenés a 2009 és 2013 közötti időszakban történt nyolc afrikai országban: Malawi (67%), Etiópia (57%), Zimbabwe (57%), Botswana (57%), Namíbia (57%), Mozambik (57%), Dél-afrikai Köztársaság (52% és Ghána (50%).

Azonban a végső célt – azaz hogy a gyermekek esetében 90%-kal csökkentsük az új HIV fertőzések számát 2009 és 2015 között – még nem sikerült elérnünk. 2013-ban, az alacsony és közepes jövedelmű országokat tekintve a HIV fertőzött és várandós nők mindössze 67%-a jutott hozzá az anya-gyermek transzmisszió terén leghatékonyabb antiretrovirális gyógyszerekhez.

A megfelelő eredményeknek gátat szab, hogy a kezelés nem érhető el mindenki számára. Az alacsony és közepes jövedelmű országokban élő HIV fertőzöttek közül a felnőttek nagyobb eséllyel kapnak antiretrovirális kezelést (ART), mint a gyermekek. 2013-ban a 15 éves és annál idősebb felnőttek 37%-a részesült kezelésben, szemben a 0–14 éves gyermekek körében mért mindössze 23%-os aránnyal – ez azt jelenti, hogy négy gyermekből maximum egy kap megfelelő kezelést.

A serdülőkorúak AIDS halálozási mutatói ugyancsak aggasztóak. Miközben a többi korcsoportban 2005 és 2013 között közel 40%-kal csökkent az AIDS-hez köthető halálesetek száma, egyetlen korcsoportban, a 10–19 év közötti serdülőkorúaknál ez a szám nem csökkent. A UNICEF „Új statisztikák – gyermekek, serdülőkorúak és az AIDS” című jelentéséből megismerhetők a gyermekekre és serdülőkorúakra, azaz a 0–19 éves korosztályra vonatkozó legfrissebb nemzetközi adatok és elemzések.

Az adatok, Excel táblázatok és grafikonok letölthetők a következő oldalról:

www.childrenandaids.org