Nem kell mindent törvénnyel megoldani. A napokban az egyetem folyosóján előttem igyekvő két hallgató hangos beszédére lettem figyelmes: „Már megint korlátozni akarnak minket, mások akarják megmondani, mivel töltsük a szabadidőnket és mikor szórakozhatunk. Vasárnap, aki akar, menjen templomba, mi meg ha úgy tetszik moziba.”
Az üzletek vasárnapi nyitvatartását indítványozó javaslat egy rossz időben, rosszul előkészített törvénytervezet. Óhatatlanul komoly politikai viharokat keltett, amit könnyen el lehetne csendesíteni, ha a KDNP bezárás mellett kardoskodó politikusai felismernék, hogy nem politikai, hanem szakmai, érdekképviseleti problémaként kellene kezelniük az ügyet. Ha ismernék a vállalkozók „természetrajzát”, előbb tárgyalóasztalhoz ültek volna, ahogyan tegnap ezt megtették a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) és a gazdasági tárca illetékesei. Az sem ártott volna, ha a politikusok a bevásárló központok és az áruházláncok vezetőivel, az illetékes szakszervezetek képviselőivel egyeztetnek, mielőtt lépnek. Nem kell mindent törvénnyel megoldani, hiszen azt alighanem a KDNP-ben is tudják, hogy a politika a jó előkészítés, a kölcsönös egyetértések, a kompromisszumok művészete.
Az áruházak bezárása már évekkel ezelőtt megtörtént Ausztriában is, de nálunk nem áruházakat, hanem bevásárlóközpontokat hoztak létre. Kiskereskedelmi részlegekkel, sétáló utcákkal, éttermekkel és szórakoztató helyekkel, mozival, rendezvény termekkel. Akkor valójában mire is jó ez a törvényjavaslat? Nem volt elég a netadó ötlete, még egy újabb korlátozással, újabb kísérlet tenne a kormány az életünk szabályozására? Olvashattunk néhány halovány támogató véleményt, és megannyi tiltakozást.
Magam nem vagyok plázajáró, a vásárlások kötelezettségei alól is igyekszem kibújni, de azért az egyik vasárnap délután elmentem az egyik nagy bevásárlóközpontba. A tömeg csak úgy hullámzott, az emberek többsége családosan bolyongott a folyosókon, papák-mamák a gyerekekkel vonultak egyik üzletből a másikba. Talán nem is valamennyien azzal a szándékkal, hogy csomagokkal megpakolva térjenek haza, inkább a nézelődés, a kíváncsiskodás örömét élvezték. A kirakatokat nézegetve közösen tervezgettek, mi kerülhet majd a karácsonyfa alá. Aki nem szokta, annak szédítő az ilyen forgatag.
Egyre erősebb a meggyőződésem, hogy amit a KDNP szorgalmaz az egyben ki- és bezárási program is. Azzal, hogy kötelezően bezáratnák a bevásárló központokat, azzal a „mozdulattal” több generációt kizárnának a hagyományos vasárnapi szórakoztató vásárlás jogából. Ezzel messze kerültünk az eredetileg hangoztatott okoktól, a családi idill védelmétől. Hovatovább valamiféle szakszervezeti felhangot kapnak az érvek, de azok is gyenge lábakon állnak.
A vasárnapi zárva tartással megfontolatlan, végig nem gondolt, de régen dédelgetett javaslatát dobta be a köztudatba a KDNP. Mintha csak felbátorodtak volna azokon az intézkedéseken, amelyekkel a kormány a nagy élelmiszerláncokat és a multikat igyekszik sarokba szorítani, vagy esetleg a konkurens hazai vállalkozásokat még előnyösebb helyzetbe hozni. Megmutatni, hogy kis párt létükre is szavuk van ebben az országban?
