INA;Mol-INA-ügy;

Forrás: Népszava

- Mol-INA-ügy: Rendkívüli közgyűlést hívtak össze

A Mol kedden felkérte a horvátországi INA olajipari vállalat ügyvezető bizottságát, hogy hívja össze az INA részvényeseinek rendkívüli közgyűlését. A napirendre vétel után a Mol javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy támogassanak egy 260 millió euró (2 milliárd horvát kuna, 80 milliárd forint) értékű rendkívüli osztalék-kifizetést az eredménytartalék terhére - szerepelt a Mol keddi közleményében.

A Mol döntése meglepte Ivan Vrdoljak horvát gazdasági minisztert, aki  előtte éppen a Mollal egyeztetett. Az RTL horvát televíziónak úgy nyilatkozott: "Látjuk, hogy működik a Mol. Fent az ülésen együttműködőek vagyunk, lent pedig nyilvánosságra hozunk olyan információkat, amelyről a miniszter semmit sem tud".

Újságírói kérdésre, hogy mit fog tenni, azt mondta, még nem tudja, meg kell nézni, a lépésnek milyen hatása lesz az INA jövőjére és a horvát költségvetésre. A INA horvát olajipari vállalatban kedden délelőtt egyeztető ülést tartottak, amelyen Vrdoljak is részt vett. Az ülésen arról is határoztak, hogy stratégiai ügyben csak egyhangú döntések születhetnek a jövőben. Miközben tartott az ülés, a Mol közleményt bocsátott ki. A közlemény szerint a Mol korábban megmentette az INA-t a csődtől, stabilizálta a pénzügyi helyzetét és nyereséges vállalatot csinált belőle, amely jelentős befektetési lehetőségekkel rendelkezik.

A Mol szerint mindezek ellenére a horvát gazdasági minisztérium új döntésében ismét megvonta az INA-tól a Száva és Horvátország északnyugati területein található földgáz és kőolaj-lelőhelyek kutatási engedélyeit. Ivan Vrdoljak erre azzal reagált, hogy kijelentette "nem ok nélkül vettük el a koncessziót, ez hazugság! Azért vettük el, mert nem csináltak semmit és nem fektettek be."

A Mol véleménye szerint a részvényesek megértették, hogy a horvát minisztérium jelenleg nem támogatja a befektetőbarát környezetet Horvátországban, ezért elérkezettnek látják az időt arra, hogy korábbi befektetéseik eredményét realizálják. A Mol és a horvát állam között régóta húzódó vita van az INA irányításáról. Az INA részvényeinek 49,1 százaléka van a Mol tulajdonában és a Mol rendelkezik az irányítói jogokkal. A horvát állam a részvények 44,84 százalékát birtokolja. Simola József, a Mol pénzügyi vezérigazgató-helyettese a múlt héten azt mondta, hogy a Mol kész eladni részesedését, ha a horvát kormánnyal folytatott tárgyalások nem vezetnek eredményre.

A Mol a távirati iroda érdeklődésére kedden közölte: a Mol-csoport pénzügyi helyzete erős, jelentős pénzállománnyal is rendelkezik, mindent egybevetve a teljes elérhető likviditása mintegy 4,5 milliárd euró. A vállalatcsoport eladósodottsági mutatója csökkenő tendenciát mutat, nettó eladósodottsága 17,2 százalékon áll. Emellett a Mol október 30-án egy 1,55 milliárd dollár összegű rulírozó hitelszerződést kötött 15 bankkal, amellyel a lejáró hitelkeretet refinanszírozza a vállalat.

A társaság a horvát finomítók sorsával kapcsolatban az MTI kérédésre közölte, a Mol alapvetően az értékteremtésben érdekelt, felelős részvénytársaságként csak olyan finomítói beruházásokat tud támogatni, amelyek jövedelmezőek és a részvényesek érdekeinek megfelelnek.

A Mol eddig - a horvát kormánnyal egyetértésben - 58 millió euró osztalékot vett ki az INA-ból: 2007-ben 5 millió eurót, 2010-ben 31 milliót, 2012-ben pedig 22 millió eurót.

Közölték, mióta a Mol átvette az INA irányítását, az INA közel háromszorosára növelte a fejlesztésre fordított összegeket, amelyek éves szinten elérik a 2,7 milliárd kunát.

Az INA részvények vásárlására a Mol-csoport 1,4 milliárd eurót költött.