Majdnem zsúfolásig megtelt a Zeneakadémia nagyterme Imrédy Béla bűnperének utolsó napján, amikor a népbíróság ítéletet hirdetett. Nemcsak a magyar hallgatóság foglalta el helyét, hanem a külföldi missziók részéré fenntartott páholyok is benépesedtek. A többi között megjelent Grigorjev tanácsos, Grainville amerikai hadnagy és Kovách amerikai alezredes.
Pontosan 10 óra 24 perckor lép a terembe dr. Nagy Károly tanácselnök vezetésével a bíróság és röviddel utóbb fegyveres fogházőr előállítja a vádlottat. Dermedt csendben kezdi olvasni a tanácselnök:
A magyar nép nevében! A budapesti népbíróság a háborús és egyéb bűntettekkel vádolt Imrédy Béla magyar állampolgár, nyugalmazott miniszterelnököt, aki 1945. október 8 óta előzetes letartóztatásban van, az 1945, VII. te. által törvényre emelt rendelet értelmében bűnösnek találta a 11. 1-pontjának első bekezdése, a 11. 4. pontja, a 11. 6. pontja, a 13. 1. és 5. pontija értelmében meghatározóit háborús, valamint a 15. 1- és 2, pontja értelmében meghatározott népellenes bűntettben és ezért a rendelet 12/a, 14 /a és 16/a szakasza alkalmazásával, az 5. felhívásával, valamint a Btk. 9§. és 10. paragrafusainak felhívásával
Kötél általi halálra, állásvesztésre, nyugdíjigényének elvesztésére, politikai jogainak 10 évre való felfüggesztésére ítélte.
Egyben elrendelte a per költségeinek a vádlott terhére való átírását
Az ítélet elhangzott. A klasszikus római jogszabályok szerint folyt le a nagy per, nemcsak az ország, de az egész világ nyilvánossága előtt. Választott védő védte a vádlottat és a történelmi per minden mozzanatát az éter hullámai sugározták szét. A két fél nem a népbíróság és Imrédy Béla volt. Nem! Egy sokat szenvedett nép és egy ezeréves múlt bölcsőjéből burjánzott huszonöt esztendős ellenforradalom. A vádlottat — jelen esetben — egy sápadt, a vádak súlyától meggörnyedt, hatalomra vágyó férfit és a hatalomért mindent odadobó személyt, Imrédy Béla testesítette meg.
Komor, ünnepélyes volt a légkör a tárgyalás megnyitásán. Komoly, ünnepélyes maradt akkor is, amikor józanfejű. becsületes politikusok számoltak be arról az ármányról. amellyel a vádlott országmentő ténykedésüket megakadályozni igyekezett és sajnos, meg is tudta, akadályozni. De éppen ilyen komor és ünnepélyes maradt a hangulat akkor is, amikor a vádlott politikájával egy síkon haladó országrontók mondották el sunyi, önmagukat védő, avagy még mindig handabandázó vallomásaikat. És komor tudott maradni ennek a teremnek az egész hallgatósága a két ügyész által elmondott vádbeszéd alatt is, noha a még alig behegedt sebek újra fájóan felszakadtak.
Mégsem a két remekül fölépített és emberileg tiszta vádbeszéd vádolta legsúlyosabban a vádlottat és azt a rendszert, amelyik ilyen iszonyatos szakadékba lökte az országot. Ha a terem hallgatósága a sátáni szörnyűségek ismeretében meg is feledkezett volna magáról és a szidalmak özönével, a súlyos vádak légiójával halmozta volna el Imrédy Bélát, akkor sem ők mondották volna a legsúlyosabb vádbeszédeit.
Ebben a letiport, kifosztott. meggyalázott országban az árvák, az özvegyek, a nyomorékok, a nincstelenek, a lerombolt hidak, a kártyavárként összedőlt paloták, a föld színéről elsepert kis munkásházak nyújtják vádolón sovány karjaikat Imrédy és a magyar fasizmus felé. Néma ez a vád, de annál döbbenetesebb. Némán vádoltak azoknak a százezreknek a népbírósági teremben megjelent szellemei, akik az embertelen zsidótörvények lavináját megindító Imrédy miatt pusztultak el a Don és a Volga partján, a gázkamrákban és gyűjtőtáborokban.
A történelem ítélt, a nép ítélt, egy ország és a humanizmus ítélt. Az igazság tiszta tógáján nem képződött ránc. a megsértett jog elégtételt kapott.
Népszava 1945. november 24.
