emberölés;Forráskút;

Illusztráció. Fotó: Thinkstock

- Megerőszakolhatták a forráskúti gyilkosság áldozatát

Gyilkosság áldozata lett egy 22 esztendős forráskúti nő, holttestét szombaton találták meg. A rendőrorvos több nagy kiterjedésű sérülést talált az áldozat testén - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap. Az MTI információi szerint a tettes különös kegyetlenséggel végzett a 22 éves nővel.

Szenti Szabolcs kérdésre válaszolva közölte, vannak arra utaló jelek, hogy a fiatalt nőt megerőszakolták, ennek megítéléséhez azonban szakértői vizsgálatra lesz szükség.

A fiatal nő eltűnését pénteken este jelentették be a rendőrségen. A szegedi nyomozók adatgyűjtésbe kezdtek, és átvizsgálták a lány gyerekkori ismerősének forráskúti ingatlanát. Előkerült kerékpárja, és mobiltelefonja, a melléképületében pedig megtalálták a nő elrejtett holttestét. A helyszíni szemle megállapította, hogy az áldozatot megölték.

A rendőrség emberölés bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben. Egy férfit kihallgattak, aki többször ellentmondásba keveredett, így előállították. Az elszámoltatás során végül beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kihallgatását követően őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

Forrás: police.hu

Forrás: police.hu

Egyelőre ismeretlen bűnözők kiraboltak egy luxusórákat árusító üzletet szombaton Budapesten az Andrássy úton, két ember megsérült - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-t.