Gyurcsány Ferenc;DK kongresszus;

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

- Gyurcsány előrehozott választásokat akar

Gyurcsány Ferenc véleménye szerint a kormány intézkedései ellen az elmúlt hetekben tiltakozó mozgalmaknak és az ellenzéki pártoknak nem lehet más a céljuk, mint a parlamenti ciklus felére kikényszeríteni az előrehozott választásokat - a Demokratikus Koalíció elnöke erről a párt IV., szombati, budapesti kongresszusán beszélt.

Minden erővel meg kell próbálni kikényszeríteni az előrehozott választásokat, nem szabad engedni, hogy a kormány kitöltse ezt a négyéves ciklust - mondta a volt kormányfő, aki pontokba foglalta, hogy mi kötheti össze ezeket a mozgalmakat és pártokat.

Gyurcsány Ferenc emellett viszont azt is leszögezte, hogy nem lehet erőszakos eszközöket használni, el kell utasítani minden olyan hangot, amely forradalmat, népfelkelést vizionál.

A politikus közölte: meg kell érteniük, hogy a rendszer és a kormány megbuktatása csak egy eszköz, mert a végcél az új köztársaság megteremtése. Nekik pedig az a dolguk, hogy minél előbb alkalmassá tegyék magukat a demokratikus Magyarország kormányzására - tette hozzá. Kiemelte, felelősek azért, hogy az ország "Orbán után" kormányozható legyen és annyira gyengítsék meg "Orbán világát", hogy utána a demokratikus erőknek ne kelljen "a tarkójukon érezni az orbáni önkény hideg leheletét".

"Nyugatra magyar!" - folytatta a pártelnök, hangsúlyozva, nem csak, hogy nem mennek keletre, de világossá akarják tenni, hogy nem kívánnak hintapolitikát folytatni Kelet és Nyugat között.

Az új Magyarországnak új alkotmány és új köztársaság kell, de vélhetően nem lehet visszatérni az 1989-90-es megoldásokhoz - mondta. Kiemelte: meg kell erősíteni a közvetlen demokratikus részvétel lehetőségét. Népszavazásokkal, népi kezdeményezésekkel, a kormány jogköreinek csorbításával a hatalom egy részét vissza kell adni a népnek - jelentette ki. Ezt azzal folytatta, hogy helyre kell állítani az ügyészség, a bíróság és a média szabadságát, valamint vissza kell adni a szabad egyházalapítás jogát.

"El a kezekkel a civilektől" - folytatta Gyurcsány Ferenc, aki leszögezte azt is, hogy az új alkotmányosság keretei között létre kell hozni egy, a kormányzati hatalomtól független antikorrupciós hatóságot.

Le kell törni az oligarchák hatalmát és el kell őket számoltatni - mondta a pártelnök, aki hozzátette: az első számú oligarcha Orbán Viktor.

Arra is kitért, hogy Magyarországon ma iszonytató a nyomor és a szegénység, ezért meg kell beszélni, hogy létrehozható-e egy új szociális, gazdasági szerződés a munkavállalók, a munkáltatók és a szakszervezetek között.

Ha a kormány megvonja a rendszeres szociális segélyt, amikor soha nem volt ekkora a szegénység, akkor azzal tragédiát okoz - érvelt. Megjegyezte azt is: elfogadhatatlannak tartják a devizahitelek olyan forintosítását, amelyen az MNB keres kétszázmilliárdot.

Gyurcsány Ferenc azt mondta: ma van ok a csalódásra, a haragra, a közfelháborodásra, és "én üdvözlöm ezt a hangot". Ha vissza akarnak térni a normalitás világába, akkor az első lépcső mindannak elutasítása, ami ma uralja Magyarországot - tette hozzá.

Érteni kell a felháborodottak hangját - folytatta, miközben azt mondta, nem hiszi, hogy az elmúlt hetekben tüntető fiatalok ne szabadságot és ne Európát követelnének. A fiatalok birtokba vették a nyugati világot, és amikor az internetadó ellen lázadnak, akkor azt üzenik, hogy nyugati polgárok akarnak lenni, nem pedig egy keleties, despotikus hatalom igájában élni - fejtette ki véleményét.

Nagyszerű az a népmozgalom, amelyik az elmúlt hetekben megmutatta a maga erejét - hangsúlyozta, hozzátéve: őszintének látja a szenvedély, az indulat hangját, és nem hiszi, hogy a tüntetők "ki akarják dobni" a parlamentáris demokráciát.

"Orbán rendszere" a korrupcióra épül, az intézményesül, a kormánypárt belső fenntartó erejének egyik elemévé vált, ezért ők nem az egyeseket megkísértő korrupcióval, hanem a rendszerrel magával harcolnak - folytatta. Ha Magyarország elsüllyed a korrupcióban, akkor a tisztességtelenség, az élhetetlenség, a rabság országa lesz, ha nem buktatják meg ezt a rendszert, "előbb utóbb maga alá fog bennünket temetni" - mondta. Ezeknek a heteknek, az lehet jelszava, hogy "Utcára magyar!", a magyar parlamentarizmus csaknem halott, így nem marad más, mint a közvetlen demokrácia, az ellenállás megmutatása - emelte ki.

Ukrajna új vezetői kezdeményezni szeretnék a NATO-csatlakozást, ami egy új, minden korábbinál veszélyesebb konfliktus előszobája lehet Oroszország és az atlanti világ között - tért át egy külpolitikai témára. Kijelentette: ebben a helyzetben józanságot és felelősséget várnak el a kormánytól, mert nincs semmi, amiért megéri kockáztatni a nemzet és az európai béke sorsát. Nincs tovább kétértelmű magatartás és kétértelmű szó, a legegyértelműbben együtt kell működni a szövetségeseinkkel és szembefordulni Oroszországgal - szólította fel a kormányt.
    

 

Az MSZP szerint a kormány oktatáspolitikája nem szolgálja a magyar gyerekek és így Magyarország érdekeit - mondta Kunhalmi Ágnes, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton Budapesten sajtótájékoztatón, ahol Hiller István az általa vezetett platform javaslatait ismertette az MSZP megújítására.