tüntetés;pedagógusok;közoktatás;

Hiller István, az MSZP képviselője napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2014. november 10-én. Mellette Kunh

- Kunhalmi: a pedagógusok a gyerekekért tüntetnek

Az MSZP szerint a kormány oktatáspolitikája nem szolgálja a magyar gyerekek és így Magyarország érdekeit - mondta Kunhalmi Ágnes, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton Budapesten sajtótájékoztatón, ahol Hiller István az általa vezetett platform javaslatait ismertette az MSZP megújítására.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke azt mondta, az ország érdeke az, hogy mindenkinek minél magasabb színvonalú tudása legyen. Értékelése szerint általános politikai és gazdasági válság van Magyarországon, és a Fidesz tudásválságot is okozott, ennek következtében a középszerűség lesz a jellemző, és mindez elszegényedést is jelent.

Közölte, ezen a napon a pedagógusok a gyerekekért tüntetnek, mert tudják, hogy éhes gyerek nem tud tanulni. Korábban a gyerekek, a hallgatók tüntettek azért, hogy az oktatóik jobb feltételek között dolgozhassanak - tette hozzá.

Kunhalmi Ágnes szerint az internetadó ötlete megmutatta, hogy a Fidesznek fogalma sincs, milyen körülmények között kellene sikeressé tenni Magyarországot.

 Az ellenzéki politikus azt mondta, az MSZP a tudásválsággal szemben a tudás alapú társadalmat ajánlja Magyarországnak.

Hiller István, az MSZP Társulás a Szociáldemokrata Értékekért platformjának elnöke elmondta, a platform ülésén javaslatokat fogalmaztak meg az MSZP-nek a többi között arról, hogy a magyar baloldal jövőképének középpontjában a tudáshoz való hozzáférés biztosításának kell állnia. Véleménye szerint a kormány tevékenysége alapján most a tudáshoz való hozzáférés alapja a pénz, a szülők pénztárcájának vastagsága, pedig a tehetségnek és a szorgalomnak kellene annak lennie.

Az Országgyűlés szocialista alelnöke elmondta, azt is javasolják az MSZP-nek, készüljön fel arra az eshetőségre, hogy ha Magyarországon bevezetik az elnöki rendszert, akkor a párt a közvetlen elnökválasztást támogassa, és időben készüljön fel a 2017-es elnökválasztásra.

Hiller István közölte, azt is javasolják, hogy az MSZP nemzeti elkötelezettségű, modern baloldali párt legyen. Magyarként és európaiként akarunk élni, és az nem lehet, hogy a szövetségesünk az ellenfél, a nem szövetségesünk meg a barátunk - fejtette ki.

Az LMP szerint a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési választás jó lehetőség arra, hogy az emberek megüzenjék Orbán Viktornak: elegük van a korrupcióból, a szegénységből.