- Nemesi származású ember, ráadásul annak idején kitelepítették. Minden arra predesztinálná, hogy jobboldali legyen. Miért baloldali? Lehet, hogy netán épp a kitelepítés miatt, amikor falusi környezetben olyan szegény emberekkel találkozott, akik segítették?
- Az, hogy egy történelmi nemesi család sarja vagyok, fontos tényező. Sose dicsekedtem vele, de azért büszke vagyok rá, hiszen nagy őseim voltak, ezt azonban felülírja az, hogy olyan értelmiségi lettem, aki íróvá vált. Egy író ember pedig – ezt a 19. és a 20. század mindenképpen mutatja - ha nem is baloldali, de liberális szellemű. Nagyon kevés olyan magyar írót tudna találni, aki nem az, és most nem Tormay Cecilre, Vass Albertre gondolok, természetesen, hanem Ady Endrétől egészen a Nyugat generációján keresztül végig. Kivétel az úgynevezett népi írók mozgalma. Az ő néhány tagjukat Gömbös Gyula elcsábította a jobboldalra, sőt, egyeseket a szélsőjobbra. Na de Illyés Gyulát nem sikerült, csak Sinka Istvánt meg Erdélyi Józsefet, akik egyébként, ettől függetlenül, azért tehetséges emberek voltak.
- De gondolom, abban nem tévedek, hogy a kitelepítés alatt jóval többet tapasztalt, mint egy budapesti úri gyerek. És ezek a tapasztalatok nyilván segítették az íróvá válását.
- Számomra a kitelepítés, és az, hogy onnan behívtak munkaszolgálatra, komoly tapasztalatot jelentett. Nem mindenki tudja, hogy a Rákosi-rezsimben is volt munkaszolgálat. Mi a katonai repülőteret építettük Kecskeméten, és a parancsnokunk egy továbbszolgáló nyilas keretlegény volt.
- Úgy is viselkedett?
- Szadista gazember volt, egy szörnyeteg.
- Mit csinált?
- Például, félmeztelenül fektetett minket a hóba, amikor éjjel riadóztatott bennünket. De nem akarom részletezni, mert én nem szeretem a nyavalygást.
- Ez annyiban nem nyavalygás, hogy önnek negatív, vagy esetleg bizonyos dolgokban pozitív élményt jelentett, amiből aztán feltehetően táplálkozni tudott.
- Miután engem az egyetemről - német-angol szakról - kirúgtak, ez volt az egyetemem. A jólétben felnőtt rózsadombi úri fiú akkor vált, hogy úgy mondjam, golyóálló és edzett emberré. Rengeteget tanultam ott. És nem is a parasztság számított akkor kisemmizettnek, annak ellenére, hogy a padláslesöprés időszaka volt, hanem mi voltunk a kisemmizettek, a kitelepítettek. De a Rákosi-rezsimnek az a szándéka, hogy megfosztva minden vagyonától az osztályellenséget, kitelepítik, és kvázi odavetik a nép közé, hogy a gaz kizsákmányolókat meggyűlöljék, fordítva sült el. Általában nagyon helyt álltak a kitelepítettek, keményen dolgoztak. És nemhogy eltávolították az úgynevezett egyszerű néptől, inkább egymásra találtak. Fantasztikus segítőkészség volt a parasztságban.
- Ez miben nyilvánult meg? Kaptak például ételt tőlük?
- Barátságok alakultak ki. Ha kenyeret sütöttek, hoztak egyet, ha disznóölés volt, abból mi is kaptunk. Minden tekintetben segítettek, lelkileg is, mert teljes mértékben együtt éreztek velünk. Én a polgári baloldalhoz tartozónak érzem magam. Azt felejtik el mindig, hogy nemcsak proletár baloldal van, hanem polgári baloldal is, és a magyar írótársadalom 80-90 százalékban a polgári baloldal híve volt.
- Csak hát a polgár szót egy időre a jobboldal jócskán kisajátította.
- Persze, de az nem jelenti azt, hogy ettől elvesztettük. A parasztság, a proletaritátus és a polgárság jelenti a társadalmat. Ha patetikusan akarok fogalmazni, akkor a nemzetet. Ezt nem lehet ellopni, kisajátítani. Magyarország egyik legfontosabb időszaka a kiegyezés utáni korszak. Az a gazdaságot és modernizációt létrehozó polgári réteg, amely fontos tényezővé vált, egyetlen párt sem sajátíthatja ki.
- Mondja, hogy három társadalmi alaptípus van. A mindmáig legtöbbet játszott első darabjában, a Komámasszony, hol a stukker? címűben, aminek már számtalan bemutatója volt, és jó néhány országban műsorra tűzték, öt társadalmi alaptípust írt meg.
- A József Attila Színházban decemberben megint új bemutatója lesz, aminek nagyon örülök. Magyarországon az 1968-as, Kazimir Károly által a Thália Színházban rendezett ősbemutató óta azt hiszem nem volt olyan év, hogy ne játszották volna. És tényleg világszerte adták Amerikától Németországig, ahol én is rendeztem egyszer. De Bukaresttől Bagdadig sokfelé játszották.
- Néhány éve a Pesti Színházban szerepelt vele a pozsonyi Astorka színház. Már akkor is 13. éve tartották műsoron.
- A 200. előadásra meghívtak Pozsonyba. Azóta is játsszák, járják vele a világot, mindenféle díjakat nyertek vele. A 200. előadáson a darabot játszó öt színész, akik már nem is mind az Astorka tagjai, egy fogadalmat tett, hogy amíg mind az öten élnek és a pályán vannak, addig ezt a darabot játsszák. Nem akarok szentimentális lenni, de ettől boldog vagyok. Még a pártállami időben rendszeresen azt mondtam, hogy amikor majd Csehszlovákiában és Bukarestben is játsszák a Stukkert, az azt jelenti, hogy valami komoly változás történik ebben a régióban. Ez volt az én szubjektív fokmérőm. Ez amellett, hogy mulatságos, elég kemény darab.
- Keményen a hatalomról szól. Arról, hogy bármelyik osztályhoz, réteghez kerül is a hatalmat jelképező stukker, az elviselhetetlenné válik. Felháborító dolgok tömegét csinálja, hazudik. Lehetett volna ebben a régióban annyi változás, hogy ez a darab megy a kukába, mert már nem igaz, amit állított benne. Szerzőként örülhet annak, hogy még nagyon is él a darabja, de az, hogy még érvényes, mégis csak egy rémes helyzetet mutat.
- A hatalommámor különböző mértékű kinövései sajnos nem vesztik érvényüket. A darabban mindegyik figura, mielőtt hatalomra került, és őt gyűrte maga alá az éppen aktuális hatalom, fennen hirdette, hogy ha majd ha ő hatalomra jut, akkor más világ lesz, megváltoztatja a politika rossz tradícióját. És abban a pillanatban, amikor a stukker, vagyis a hatalom, az ő kezében van, mindezt megcáfolja, meghazudtolja.
- Ez miért törvényszerű?
- Nézzen körül a történelemben! Miért vannak társadalmi anomáliák, miért születtek Hitlerek, Sztálinok és Rákosi Mátyások? Az emberiség élhetne békében és nagy egyetértésben, de nem így él. Amerikában kétszer is bemutatták a Stukkert: egyszer Knoxville-ben és egyszer Las Vegas-ban. Arra gondoltam, hogy úristen, a szabad Amerikában mi jön le ebből a darabból? És óriási sikere volt, a nézők vették a lapot. Érdemi változtatás nem történt. Bár abból, aki nálam díszparaszt, Amerikában buta cowboy lett. Az emberek valamilyen módon érzik, hogy ez a darab örök alaptípusokat jelenít meg.
- Van benne egy nagyon erőszakos, tuskó, már-már nyilas figura, de van benne entellektüel humanista is, aki aztán hatalmon semmivel sem lesz jobb, mint a többiek, pedig róla esetleg ezt feltételezhetnénk. Ön azért csak szerepet vállalt a hatalomban, hiszen miniszter volt, a szocialista-SZDSZ koalíció idején. És a leginkább értelmiséghez köthető párt, az SZDSZ is temérdek baklövést követett el. Végül ők is csődöt mondtak.
- Én soha semmilyen pártnak nem voltam a tagja. Miniszterséget is függetlenként vállaltam. De természetesen, miután szocialista-liberális koalíció volt, a táborba tartoztam, bármennyire is utálom ezt a szót. A polgári baloldal képviselőjeként, íróként mégis csak olyan szellemiséget kellett terjesztenem, amitől valami pozitívumot reméltem a világban.
- De ez a koalíció sem virágoztatta fel az országot.
- A darabomban az öt társadalmi rétegnek a negatív, rossz vonásait hangsúlyoztam, és komédia szintjén kritizáltam. Attól, hogy az én méltóságos uram retrográd arisztokrata, visszahúzó, feudális figura, Széchenyi István vagy Eötvös József azok, akik. Minden osztálynak az alját, és a legrosszabb tulajdonságait figuráztam ki egy komédiában. Ugyanakkor szerintem Medgyessy Péter volt az a győztes miniszterelnök – bár sok mindenben nem értettem egyet vele -, aki azt mondta, ha valamit ígértünk a kampányban, akkor azt teljesíteni kell.
- Miért vállalta a miniszterséget? És amikor elvállalta, rögtön azt is megmondta, hogy csak egy évre. Végül így is lett. De van értelme miniszterséget egy évre vállalni? Ezt többen úgy értelmezték, hogy azért távozott egy év múlva, mert megbukott.
- Egyáltalán nem buktam meg. Nem akarom felsorolni, hogy mi mindent csináltam, lehet, hogy a memoárjaimban majd ez megtalálható lesz. Többször mondtam nemet, és csak Medgyessy nagyon megtisztelő, kedves unszolására vállaltam el a miniszterséget. Ő azt mondta, hogy „nekem szükségem van egy európai kormányra, és olyan emblematikus kulturális miniszter kell, mint amilyen te vagy”. Nem ez győzött meg, hanem az, hogy akkor én már több mint 50 éve a kulturális szférában működtem, és tudtam, hogy hol mi fáj. És ezekből programszerűen sok mindent korrigáltam, kikalapáltam. A színházak szubvencióját 70 százalékkal emeltem, a zenekarok támogatását 100 százalékkal. A múzeum ügyet nagyon megtámogattam, fontossá tettem, és elindítottam a nyitott múzeum programot. Én hoztam létre a Múzeumok éjszakája rendezvényt. Azóta már mindennek van éjszakája. A Szépművészeti Múzeum fantasztikus felívelésének pedig az első állomása a Manet és barátai kiállítás volt, amit még én írtam alá, bár már nem az én miniszterségem alatt nyílt meg.
- Azért mindennek ellenére azt lehet érezni, hogy mind a kultúrát, mind az oktatást szinte a szőnyeg alá söprik, az ebben a szférában dolgozók alig élnek meg, ha ugyan nem rugdosták már ki őket. A szocializmusban a politikusok bár betiltottak bizonyos dolgokat, de szerettek domborítani még külföld felé is a kultúrával.
- Erre azt tudom mondani, hogy egy valamikori liberális fiatalokból alakult párt - nevezzük nevén, a Fidesz - köpönyegváltása és teljesen a politikai szféra másik oldalára átsasszézott uralma, a nagy liberális fiatalember vezérelvű politikussá válása azt eredményezte, hogy szinte minden törekvés a pártállamiság valamiféle visszaállítását jelenti. De mindez nem semmisítheti meg azt a fantasztikus történelmi tényt, a rendszerváltás csodáját, ami megváltoztatta a világtérképet és szétbomlasztotta a szétbomlaszthatatlannak tűnő Szovjetuniót. Mindez megmarad, mint történelmi tény, és az az átmeneti, a rendszerváltás eufóriáját lebontó, mondhatnám eláruló politika, ami éppen aktuálisan rátelepedett az országra, nem teszi semmissé a rendszerváltást. Az rendszerváltás marad. Ez a kurzus el fog tűnni a történelem süllyesztőjében, de a rendszerváltás, mint nagy történelmi esemény és fordulat, nem.
- Nyilvánvaló, hogy minden kurzus eltűnik előbb-utóbb, csak kérdés, hogy mennyi idő után, s addig milyen rombolást visz végbe. Azt pedig nem hinném, hogy a kultúra és az oktatás félresöprése csak az Orbán-kormány sajátja. Változatlanul nem értem, hogy miért teszik ezt politikusok, amikor tudni lehet, hogy minden ország akkor fejlődött igazán, amikor a kultúrára és az oktatásra tett.
- Ez abszolút az Orbán-kormány szellemisége és ideológiája, mert az Antall-kormány alatt sem történt olyan megalázása és leépítése a kultúrának, ami ehhez hasonlítható. És az utána következő szocialista-liberális koalícióra sem volt ez jellemző.
- Ausztriában vagy akár Svájcban, mondjuk egy középiskolai tanár az ottani bérviszonyokhoz képest is meglehetősen jól keres, míg nálunk mindig a bérlista legaljára kerül, ahogy egy múzeumi szakember vagy egy könyvtáros is.
- A nagy különbség az, hogy egy kormányzat igyekszik-e kikászálódni a szocializmus állapotrendszeréből, vagy sem. És más dolog, amikor a kis sikert és nem a nyugat-európai állapotból való kikászálódást, szisztematikusan és rendszerfüggően bontja le egy kurzus.
- Régen ígéri, hogy megírja a minisztersége történetét.
- Ígérem, ígérem, és azt hiszem, hogy meg is lesz, de nem ilyen kiemelt formában. Van ugyanis egy olyan folyamatos munkám, aminek lehet, hogy majd csak a halálom vet véget. A címe: Életeim. Töredékekben, kisebb-nagyobb passzusokban mesélem, mondom el mindazt, ami eszembe jut irodalomról, kultúráról, aktualitásokról, politikáról, az élményeimről. Valószínűleg ebbe fogom belegyömöszölni a miniszterségem történetét, ha be tudom, ha még élek.
- Görgey Artúr csaknem 99 évig élt. Ha jól tudom, ön is ezt az életkort célozta meg magának.
- Ezt céloztam meg, és abban reménykedem, hogy sikerül is. És akkor az Életeim talán úgy a 95. évem tájékán több kötetben megjelenik. Most egy regényen dolgozom, a magyar antiszemitizmus katasztrofális történetét mesélem el a napjainkig, egy vallomás formájában.