A tegnapi nap emlékezetes marad a számomra. Először voltam tűzben! Még pedig egészen rendkívüli körülmények között. Csodálkozom rajta, hogy ilyen jól végződött, mert borzalmas percek voltak. Utasítást kaptam, hogy fényképezzem le az ellenséges állásokat. Reggel 8 óra volt és nagyon bizonytalan világosság. Br.-vel (a vezető) előkészítettük a gépet. Úgy kezeljük, mint egy kis gyereket, de meg is hálálja. A fényképező készüléket, a térképeket és a szükséges többi holmit az ülés alá rejtettem és negyed 11 tájban emelkedtünk az első röpülésre az ellenséges állások fölé. A motor zakatolt és egynegyed óra alatt 1501 méternyire emelkedtünk a város fölött, azután az ellenség irányába fordultunk. Alattunk minden össze-zsugorodott és elmosódott. Feszülten figyeltem lefelé. Az idő kitisztult. A magasság-mérőnk 1900 métert mutatott. Ekkor láttam először az ágyú villanását. A mi tüzérségünk volt. Mélyen alattam röpült a lövedék és eltűnt a távolban. Még egyszer megfigyeltem a motort és elértük az ellenséges harcvonalt. Ugyanabban a pillanatban szelcsapódás ért, ami nagyon meglepett, mert az idő egészen nyugodt volt. Most már 2100 méter magasságban voltunk. Nem tudjátok elképzelni, micsoda érzés az, ilyen magasságban lenni az ellenséges ágyúk fölött, amelyek nem érhetnek bennünket.
Megcsináltam a fölvételeimet és éppen hozzáfogtunk, hogy utasítás szerint végigröpüljük a vonalat és megfigyeléseinket a térképre jegyezzük, amikor, isten tudja honnét, egy ellenséges röpülőgép rohant felénk szörnyű gyorsasággal. Lekiáltottam a vezetőnek, hogy magasabbra emelkedjünk és az egyre közeledő gépre mutattam. Megkezdődött a harc a magasságért. Mind a két gép kört írt le, a magasságmérő 3000 métert mutatott, amikor a francia mintegy tíz-tizenöt méternyire röpült fölöttünk. Vártam a lehulló bombát és elővettem a karabinomat.
A francia ekkorra elhaladt fölöttünk és én az ülésre állva Br. feje fölött kezdtem rá lövöldözni. Ugyanebben a pillanatban a francia megfordult és eltűnt. Újra előszedtem a térképeket és igyekeztem minél előbb hazarepülni. De mintha villámcsapás ért volna! Az ellenség közepette elveszítettük a tájékozódásunkat. Ezek voltak a legborzalmasabb percek, amelyeket valaha átéltem. Lövöldözés közben egészen megfeledkeztünk a lefelé való ügyelésről. Reszkető ujjakkal kerestem a térképen, míg végre nemsokára megtaláltam a helyet.
Most azután sietve indultunk hazafelé. Olyan izgatott voltam, hogy a nyelvem az ínyemhez ragadt. Nemsokára elértük a helyünket és délután 2 óra 10 perckor leereszkedtünk. Még ma sem tudom, honnét vettem a bátorságot arra, hogy leszállás közben még néhány fölvételt csináljak. A leszállás sikerült és nyomban megtettem a jelentést.
A szerelő később hét lövést állapított meg a gép fölületén. Kapitányunk megfigyelt bennünket a harcvonalból és közölte velünk, hogy 31 srapnellövést intéztek ránk, de valamennyi alacsonyabban robbant szét. Most már megtudtuk magyarázni a szélcsapódást, amely bennünket ért a szétrobbanó lövedékek nyomása volt. Bajtársaink, akik távcsővel követtek bennünket, örömmel üdvözöltek. Ez főbb vonásaiban első utazásom. Vajha a többi is ilyen szerencsésen végződnék!
Népszava 1914. november 22.