NAV;Bunge Zrt.;

- A NAV kivizsgálta a Bunge Zrt. bejelentéseit

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Bunge Zrt. bejelentése alapján két vizsgálatot folytatott, 2011-ben a vetőmag-felvásárlásnál, 2013-ban az élelmiszeriparban elkövetett bűncselekmények gyanúja miatt - közölte az adóhatóság.

A hvg.hu csütörtökön írt arról, hogy az amerikai tulajdonú cég - az amerikai beutazási tilalom miatt a figyelem középpontjába került Bunge - majdnem kéttucatnyi étolajmárkát, importőröket és forgalmazó cégeket nevezett meg, szállítóleveleket, számlákat, konkrét áfacsalási sémát vázolt föl 2012 elején az adóhatóság központi hivatalának elküldött anyagában. A portál szerint azonban a listára került étolajmárkák három évvel később, ma is ott találhatók a boltok polcain.

A NAV csütörtök délutáni közleménye szerint az eljárás mindkét esetben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett, költségvetési csalás miatt zajlott illetve zajlik.

A NAV feltárta, hogy az elkövetők több éve működtettek egy olyan bűnszervezetet, amely 12 magyarországi székhelyű gazdasági társaságból állt. Ez a bűnszervezet áfabefizetés nélkül különböző élelmiszeripari termékeket - például cukrot, étolajat, kávét - hozott be Magyarországra Szlovákiából és Csehországból, valamint Ausztriából. Az így elkövetett kár meghaladja a 2 milliárd forintot - áll a közleményben.

A NAV közleményében hangsúlyozza: saját felderítő tevékenységének eredményeként idén februárban 50 helyszínen tartott házkutatást az érintett cégeknél, könyvelőknél és ügyvezetőknél. Májusban újabb 400 helyszínen zajlott az összehangolt akció. Eközben a NAV-nál több mint 300, az ügyhöz kapcsolódó vizsgálatot végeztek el.

A közlemény szerint mindennek eredményeként sikerült azonosítani a bűnszervezet vezetőjét is. Eddig 16 embert gyanúsított az ügyben, nyolcan már vizsgálati fogságban vannak költségvetési csalás gyanúja miatt, négyen előzetes letartóztatásban. Négy személyt közokirat-hamisítással gyanúsítanak. A NAV emellett együttműködik a cseh és a szlovák nyomozó hatóságokkal, mivel nemzetközi ügyről van szó.

Az elkövetők bűnszervezetben végrehajtott költségvetési csalás bűntett miatt akár 20 évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak.
A NAV a Bunge Zrt. által rendelkezésre bocsájtott konkrét adatokat minden esetben eredménnyel hasznosította - hangsúlyozza az adóhatóság.

Schmitt Pált, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnökét, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagját választották a Nemzet Sportolói új, 12. tagnak.