forint;árfolyam;gazdasági intézkedések;

- Kiszámíthatatlan a forint mozgása

Eltérően értékelték a forint árfolyamának jövőbeni alakulását, az utóbbi időszak gazdasági intézkedései, így az adótörvények hatását a gazdaságra csütörtökön a Napi.hu portál budapesti konferenciáján felszólalók.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője kifejtette: nem várnak jelentős forintgyengülést, hiszen az ország külső finanszírozási képessége pozitív. Bár a forintgyengülés növelhetné a gazdasági növekedést az exportra gyakorolt hatáson keresztül, ám drágítaná az importot. Sokkal fontosabb lenne ebből a szempontból az euró gyengülése más devizákkal, így például a dollárral szemben, mert ez növelné a magyar versenyképességet. A forintot támogathatja a kedvező olajár – a 80 dollár alatti szint 1,5-2 milliárd euróval javíthatja a külkereskedelmi mérleget - jegyezte meg.

Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke ezzel szemben úgy érvelt: a kormányzat rövid távon, év végére erős forintra törekszik a devizaadósság miatt. A forintosítást követően azonban az átváltáskorinál gyengébb árfolyam lesz a kormány érdeke, már csak azért is, hogy indokolni tudja majd a lakosság felé az átváltási szinteket - mondta a GKI elnöke.

Suppan Gergely szerint a belső tényezők alapján az államháztartás ismét kedvező meglepetést okozhat. Az idén 2,3 százalékos lehet a GDP-arányos államháztartási hiány és a jövőre a tervezett 2,4 helyett 2,0 százalékos deficit is elérhető szerinte. A költségvetés kamatkiadásai már most 120 milliárd forinttal alacsonyabbak, mint egy éve, az idei év végére a különbség 150 milliárd forint lehet Suppan Gergely szerint. Mivel az idei költségvetés 70-80 milliárdos kamatkiadás-csökkenést tervezett csak, a fennmaradó összeg számottevően javíthatja a költségvetés egyenlegét - hívta fel a figyelmet.

Vértes András a gazdaság általános állapotát értékelve kiemelte: a magyar gazdaságpolitika külső megítélése rendkívül rossz, a kormányzati adóváltozások elképesztő helyzetbe hoznak bizonyos üzleti szektorokat, ami az üzleti környezet további romlását hozza majd. Márpedig a negatív üzleti környezet nem segíti az üzleti beruházásokat, szerinte ezen az nhp sem tud segíteni, érdemi növekedést hozni.

Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke drasztikusnak minősítette például az élelmiszerlánc-felügyeleti díj megemelését. Véleménye szerint a legnagyobb láncok ilyen tételek mellett veszteségesek lesznek, ráadásul egy új jogszabály-tervezet szerint, ha több évig veszteségesek, akkor kizárnák ezeket a vállalkozásokat az élelmiszer-kiskereskedelemből. Így vagy árat emelnek, vagy "bezárják a boltot" - fogalmazott Zara László.

Chikán Attila, a Corvinus Egyetem Versenyképesség Kutató Központjának igazgatója úgy vélte: a makrogazdasági mutatók kedvező helyzetet mutatnak, ám a cégek másképp érzik magukat, nagyon óvatosak a jövőt tekintve.

Hiába javul a hitelkínálat, nincs olyan tényező, amely a keresleti oldalt ösztönözné. Nincs meg a bizalom a saját beruházások növelésére - a költségvetési és adórendszerbeli változások teljesen véletlenszerűek, így a cégek még alacsony kamat mellett sem mernek beruházni, mert nem látják biztosítottnak, hogy el is tudják adni a termékeiket - mondta.

Egyiptom mecseteiben központilag megfogalmazott hitszónoklatokkal intik óva a pénteki imára özönlő hívőket attól, hogy részt vegyenek A muzulmán ifjúság felkelése címszó alatt tervezett november 28-i tüntetéseken - jelentette az egyiptomi sajtó.