költségvetés;büdzsé;liberálisok;fiatalok;

- Liberálisok: A fiatalok a büdzsé legnagyobb vesztesei

A Magyar Liberális Párt (MLP) véleménye szerint a jövő évi büdzsé legnagyobb vesztesei a fiatalok és az oktatás - erről Bősz Anett beszélt az MTI-nek csütörtökön, miután egy sajtótájékoztatót is tartott a témában.

Az MLP ügyvivője arra hívta fel a figyelmet, hogy a tervek szerint az oktatásra az ideinél 126 milliárd forinttal kevesebbet szánnak, ami közel tíz százalékos csökkenést jelent. A politikus a legdöbbenetesebbnek a középfokú oktatásra szánt keret csökkentését nevezte.    

Bősz Anett reagált Orbán Viktor miniszterelnök csütörtöki, a Magyar Állandó Értekezlet XIII. plenáris ülésén elhangzott bejelentésére, amely szerint a jövő esztendő a Kárpát-medencében a szakképzés éve lesz. Szavai alapján ez is mutatja, hogy miközben a Fidesz szándékosan építi le az oktatási rendszert, a kormánynak nem gondolkodó emberekre, kreatív egyetemistákra van szüksége, hanem olcsó, rosszul fizetett, lecserélhető munkaerőre.

A magyarok, ugyanúgy, mint tavaly, átlagosan 33 ezer forintot terveznek költeni szeretteik karácsonyi ajándékaira, kétharmaduk előre spórol az ajándékokra, míg 4 százalékuk hitelből fogja finanszírozni a karácsonyfa alá kerülő csomagokat - ez derül ki a Cofidis Hitel Monitor legfrissebb felméréséből.