hulladék;Magyarország;gyermekjogok;

- Gyermekjogok ma Magyarországon

A világ és az Európai Unió is afelé halad, hogy minél inkább biztosítsa a gyermekjogokat. A magyar kormány ezzel szemben az elmúlt négy és fél évben semmi mást nem tett, mint hogy csorbította, számos alkalommal mondhatni sárba tiporta e jogokat - hívják fel a figyelmet a jelenségre közleményükben szocialista képviselők.

"A kormány a szociális rendszert fokozatosan építi le, így sajnos, egyre több a mélyszegénységben élő, éhező gyermek Magyarországon.

Mi, szocialisták hiszünk abban, gyermekeinknek joguk van ahhoz, hogy ne kelljen szenvedésben és nélkülözésben megélniük a gyermekkorukat, joguk van a demokráciához és annak megismeréséhez, hogy aztán felnőttként is tudatos polgárként élhessék életüket. A gyermekek egyik legfontosabb joga a játékhoz, a játszáshoz való jog, ám senkinek sincs joga a gyermekek ügyét politikai játéknak tekinteni!

Az utóbbi néhány évben minden olyan intézkedésnek, mely a magyar gyermekeket érintette, közvetlenül vagy közvetve az volt a célja, hogy minél inkább csorbítsa a gyermekek önálló gondolkodását, tisztánlátását. Ez az egyik legkárosabb dolog, ami történhet a XXI. század Magyarországában. A jövő szempontjából az egyik legfontosabb eredmény az kell legyen, hogy a mai gyerekekből egészséges, önállóan gondolkodó, tenni akaró, a jogaikkal tisztában levő felnőttek váljanak.

A hazai gyermekjogi szakemberek segítségével minden lehetséges alkalmat megragadunk, hogy a gyermekjogok terén az Európai Parlament jelentős előrelépéseket érjen el.

Szanyi Tibor,
EP-képviselő

Csata Zsuzsanna,
önkormányzati képviselő"

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azonnali hatállyal megszüntette annak a jegyellenőrnek a munkaviszonyát, aki megengedhetetlen stílusban beszélt egy utassal a 49-es villamoson.