Mit szól a magyar választó, ha támogatottja tíz százalékkal veszít az első választási fordulóban? Ki-ki vérmérséklete szerint, de lényegében arra a következtetésre jut, hogy halott ügy, vesztett fejsze nyele, amire már tenni nem érdemes, és otthon marad, beletörődve a választási vereségbe. S általában igaza is lesz, mert meg sem próbál fordítani. Márpedig lehet. Románia tegnap bebizonyította, hogy csodák igenis vannak, de nem elég hinni benne, tenni is kell érte.
Tíz százalékos hátrányból vágott neki Klaus Johannis az elnökválasztás második fordulójának és 11 százalékkal győzött Victor Pontaval szemben. Ami nem sikerült a magyarországi baloldalnak több hónapos egyeztetés és huzavona után sem, az sikerült a román jobboldalnak röpke két hét alatt. És nem akárhogyan sikerült, a teljes világsajtó szenzációként tálalja a meglepetésszerű győzelmet, a semmiből előhúzott 21 százalékot.
A magyar baloldal azért fanyalgott, hogy nincs olyan személyiség, aki felveheti a harcot Orbán Viktorral szemben, aki felmutatható úgy, hogy minden baloldali magáénak érezze. Romániában úgy győzött a jobboldal, hogy a pártok nem is kötöttek választási szövetséget, Johannis egyetlen első fordulós ellenfelével sem egyeztetett, nem politikus alkat, a tévévitákban „lemosta” fiatal és energikus, nagypolitikában edzett ellenfele. De megmozdult a civil társadalom, a Facebook-generáció, s országos méretű, tisztán civil kezdeményezésű tiltakozó hullám indult a „kommunisták, a korruptak” ellen, a külföldi románok szavazatának „akadályoztatása” miatt, amiért nem nyitottak plusz szavazókörzeteket a külföldön voksolni vágyóknak. Bennem automatikusan az a kérdés fogalmazódott meg, hogy képesek vagyunk mi, magyarok is, ilyen méretű szolidarizálásra bármilyen sérelmet szenvedett csoporttal szemben? Attól tartok, hogy nem. Mint ahogy arra sem, hogy a vesztettnek hitt ügy láttán második fordulóra tíz százalékkal többen menjünk el voksolni, mint első alkalommal.
Nézőpont kérdése mennyire volt jogos ez a felháborodás, mint ahogy az is, hogy máris új demonstrációkat szerveznek, amelyen a Ponta-kormány lemondását követelik, holott ez egy elnökválasztás volt. Szemszögünkből nem is ez a fontos, hanem az, hogy bebizonyosodott a civil társadalom ereje, s az, hogy a politikusok nem véletlenül rettegnek az internet erejétől. A román elnökválasztáson nem Johannis nyert, hanem Ponta veszített, a leadott szavazatok nem Johannis pártiak, hanem Ponta-ellenesek voltak. Protest szavazás volt ez a javából, amelyen nem is annyira a fiatal miniszterelnök, hanem az általa képviselt, a jobboldali álláspont szerint korrupt és kommunista pártra mondtak nemet a választók.
Bár nem értek mindenben egyet velük, le a kalappal a román civil társadalom előtt!
