Amikor néhány éve a Fiumei úti sírkertben meggyalázták Kádár János és felesége sírját, azt gondoltam, ez csak valami kirívó, politikailag motivált eset lehetett. Bár nyomozott a rendőrség, de nem történt semmi.
Olvasom az egyik napilapban, hogy csak évek múltán derült ki, amit az esztergomi temető sírásói tettek: frissen eltemetett halottak koporsóival kereskedtek. Most egy négy évvel ezelőtti eset borzolja a városi kedélyeket. Az egyik családi kriptából kilopták és eladták a frissen eltemetett koporsót, a holttestet pedig visszatették, lebetonozták. A rendőrség nyomoz, de nem történik semmi, mert ha történt is bűncselekmény, már elévült.
Ismerősöm mesélte: szerette volna édesanyjával eltemettetni a jegygyűrűjét és azt az antik brosst, amelyet szinte minden nap viselt. Mielőtt lezárták volna a koporsót, az öltöztető asszony barátian figyelmeztette, inkább ne tegye. Ha híre megy, megkeresik és elveszik a temetői sírrablók.
Idáig süllyedtünk. Ebben az országban már a sírgyalázás is felkerülhetett a bűnözés toplistájára. A temetőkben dolgozók suttognak róla, de senki nem tesz ellene. Ha nem szúrnak szemet a hatóságoknak a Kozma utcai történelmi kripták kifeszített vasrácsai, feltört betonlapjai sem, akkor miért ne lehetne meggyalázni bárkinek a sírját?
A rendőrség inkább szemet huny. Hátha elévül a dolog...
