Ha nem is minden, de nagyon sok múlik azon, hányan lesznek ma este, a Közfelháborodás Napján, a Kossuth téren. Ha kevesen, akkor a kormány méltán gondolhatja azt, bejött a számítása, és az olvadó tömeg árnyékában zavartalanul tovább menetelhet azon az úton, amelyen 2010-ben elindult. Ha sokan lesznek, s a tiltakozás a következő hetekben, hónapokban sem csitul, akkor a végrehajtó hatalom lépésről lépésre kénytelen lesz meghátrálni. Ha kevesen, akkor ez a hátrálás elenyészik, s erősödhet rémálmunk a "hirtelen túl sokan lesznek" pillanatától, amikor a "minden" sokkal kegyetlenebbül jön el - valamikor a jövőben.
Ha sokan lesznek, akkor talán a kormány is felfogja végre: a közfelháborodás túlnőtt azon, hogy egyszerű politikai elégedetlenségként lekezelje, s komikus magyarázatként az ellenzék, először is az ősmumus, Gyurcsány Ferenc nyakába varrja a tiltakozást. Ugyanis általános társadalmi elégedetlenséget látunk, amely a legtöbbször nem a szegényeket, hanem a mind jobban lecsúszó - megfoghatatlan - középosztályt viszi az utcára. Azzal a fiatalsággal az élen, amely még nem szánta el magát az emigrációra, mert itthon akar jobb sorsot, amely nem az ázsiai sztyeppékre, hanem az európai Budapestre (Debrecenbe, Pécsre, Szegedre, Szombathelyre, Győrbe...) vágyik, de szembesülni kényszerül azzal, hogy tőle is elvehetnek mindent, amitől hárommillió vegetálót már megfosztottak. Ez a középosztály szimatol veszélyt, ha csendben marad, a mozdulni képtelen kifosztottak sorsára juthat.
Ha sokan lesznek, akkor a közfelháborodás nem állt meg az internetadónál, és a sokaság ráébredt: többről van itt szó. Az állampolgári autonómia mind teljesebb felszámolásáról, a polgári élet, gazdaság szabadságának korlátozásáról a hétvégi bevásárlás betiltásától, a virtuálissá tett önkormányzatokon át, a gimnáziumok bezárásáig, az egyetemi autonómia iparosított felszámolásáig. Az egész életünkre rátelepedő erőszakos, egypárti államról.
Ha sokan lesznek, akkor sokan megértették: a nemzet nem engedheti el Európa kezét, még akkor sem, ha Európa annyiszor a történelemben elengedte a miénket. Megértette, miért kell a magyar mellett az uniós lobogót is kitűzni a parlamentre.
