- Mi az, amit egy baloldali párt jelen helyzetben tenni tud, vagy mit kellene tennie?
- Hadd kezdjem onnan, hogy nálunk a helyzet nehezített. Létrejött egy sajátságos rendszer, egy már nem is demokrácia, de nem is nyílt diktatúra, hanem egy modern autokrácia, ami nem olyan borzalmas, mint például az orosz, de módszereiben csúszik annak irányába. Ebben az ellenzék a hagyományos parlamentáris és médiaeszközökkel csak korlátozott, úgy mondanám, hogy csakis a rendszeren belül maradó eredményeket érhet el. Az a politikai erő, amely nem a rendszer ellenzéke, az a rendszer része. Ehhez jön az, hogy amit Magyarországon baloldali politikának neveznek, vagy legalábbis intézményesült baloldaliságnak, láthatóan elvesztette a hitelességét. Nemcsak arról van szó, hogy nem sikeres, hanem egyre kevésbé érdekes. A magyar baloldali politikával két évtizedig szinte kizárólagosan azonosított MSZP válsága abból fakad, hogy a baloldaliságról, a baloldaliság megújításáról szóló gondolkodás kikerült a szocialista párton kívülre. Az új baloldali csoportok az MSZP-n kívül, sőt, az MSZP-vel szemben határozzák meg magukat. Így most van egy nagyon legyengült és intellektuálisan elszigetelt szocialista párt, meg vannak kevéssé intézményesült, kritikus baloldali csoportok, amelyek évek óta nem tudnak a maguk szubkulturális közegeiből kilépni.
- Közben ráadásul úgy tűnik, hogy a baloldal új pártjai, tömörülései sem maradnak „együtt”. Ezt is a Fidesz okozná?
- Ez az egész valahol ott kezdődik, hogy ha az ellenzék, azon belül a baloldal magát nem képes megváltoztatni, akkor senki sem fogja elhinni neki, hogy az országot meg tudná változtatni. Amiről most szó van, hogy a különböző baloldali áramlatok hogyan tudnának egyáltalán találkozni. Nem egyesülni, hanem párbeszédbe bocsátkozni és vitatkozni egymással.
- Most jön a kedvenc kérdése: összefogáskényszer van?
- Éreztem, hogy ezt a kifejezést kerülgetjük, de most nem erről van szó, és különösen nem arról, hogy a most létező pártok hiányos puzzle-jéből próbáljunk megint kirakni valamit. Elégedett lennék azzal, ha végre kialakulna egy baloldali diskurzus.
- Nem kell váltópárt?
- Kell, csak nem lehet a dolgot a tetején elkezdeni. A könyvemben hivatkozom is egy másik könyvre, a Diktatúra 2.0 címűre, aminek szerzője egy venezuelai ellenzékitől idézi: "Nagyon sok hibát követtünk el. Az egyik legnagyobb az, hogy az ellenzék mindenáron rövid úton akart visszakerülni a hatalomba, ahelyett, hogy megértette volna: új többséget kell építenünk, új javaslatokkal kell előállnunk." Ez számomra is tanulság az elmúlt évek után. Az összefogás-pánik kilúgozta a fejünkből az arról való gondolkodást, hogy milyen legyen az Orbán utáni világ, aminek az eléréséhez társadalmi szövetségeket kell kötni, s hogy mi magunk milyenek szeretnénk lenni.
- Ez kellene az új társadalmi szerződéshez? Azt hiszem, a volt LMP-s Vágó Gábor mondta a Vida Ildikó adóhatósági elnök lemondásáért való tüntetésen, hogy minden politikai erővel hajlandóak tárgyalni, de vannak elvárásaik, feltételeik…
- A múlt héten Vágó mondjuk adott egy interjút is, amiben azt mondta, hogy nem Orbán eltakarítása a cél. Ez nem a legtaktikusabb mondat, mert pont az a cél. Mindenki, aki azt gondolja, hogy Orbánék valaha is átlátható és fair módon tárgyalnak majd, súlyosan téved és félrevezeti önmagát. Az Orbán-rendszerre nyomást lehet gyakorolni. Ezért van nagy jelentősége, hogy milyen taktikai koalíciókat lehet létrehozni az egyébként különböző baloldali és liberális csoportok között e nyomásgyakorlás céljából. Továbbá, milyen stratégiai célok határozhatóak meg, amelyek valamiféle jövőkép fölvázolására alkalmasak. Az én jövőképem egy egalitáriusabb, szolidárisabb és demokratikusabb ország, mint a mai. De vannak tőlem sokkal baloldalibb gondolatok is, amelyek szintén vitára érdemesek és nagyon sokat lehet belőlük tanulni. Éppen ez lenne a lényeg. Mindig arról beszélünk, hogy a Fidesz mit csinált a magyar társadalommal. Én is azt mondtam előbb, hogy bizonyos attitűdöket megerősített. Meg lehet nézni, hogy a 2000-es években hogyan növekedett a magukat jobboldaliként meghatározók száma. Ez tehát egy generálható folyamat. Ha lenne egy, a baloldali értékeket és közpolitikai megoldásokat következetesen képviselő és azok marketingjéhez is értő politikai erő, akkor ez a munka talán visszafele is elvégezhető.
- Ki lesz, aki elvégzi?
- Az elmúlt négy év azt bizonyította, hogy a balliberális oldalon intézményesült pártok jelenlegi állapotukban nem alkalmasak erre. Ezek az intézményi keretek nem alkalmasak sem demokrata néppártként, se szövetségként, se külön-külön. Az elmúlt három választáson jóformán az összes módszer ki lett próbálva. Az a kérdés, hogy lehet-e az egykori baloldali-liberális blokk utódpártjain, valamint az évek óta zárványként létező LMP-n túlra kerülni. Fontos kérdés, hogy abból a társadalmi aktivitásból, ami most ősszel kibontakozott, lehet-e majd tovább lépni, s lehet-e újfajta politikai társadalmi koalíciókat létrehozni. Politikai koalíció alatt a pártos és mozgalmi együttműködést, és/vagy a mozgalmak pártosodását értem, ami biztos nem lesz gyors, de lehetséges, és szerintem szükséges kimenete az eseményeknek. Társadalmi koalíció alatt pedig azt értem, hogy a középosztályi karakterű - most nem mennék bele abba, hogy miben más a magyar középosztály, mint a nyugati társadalmakban -, tiltakozás kinyitható-e a szegények milliói felé. Nagyjából ezen áll vagy bukik, hogy lesz-e esély a valódi, a társadalmat is elérő rendszerszintű változtatásra. Nem lehet ezt a dolgot másként elkezdeni, mint hogy egy olyan közéleti közeget hozunk létre, ahol ezek az irányok tudnak egymásra reflektálni, és a miniszterelnök-jelölti ötletelés helyett ezekről a dolgokról beszélnek egymással, ebbe vonják be az állampolgárokat. Nyitottnak kell lenni egymás felé. Ez amúgy már három-négy éve is egyértelmű volt.
- Pont ez keserít el...
- Kicsit engem is, de meg kellene próbálni egy tanulási folyamat részeként felfogni a saját hibáinkat. Az elmúlt négy évben a megmaradt intézményi bázissal gazdálkodott az ellenzék, azt igyekezett reparálni, megpróbálva belőle kihozni, amit ki lehetett, miközben azért mindenki védte a saját territóriumát. Az eredmény látható: az Orbán elleni népszavazást az összefogás-ellenzék elvesztette, mert közben azt nem sikerült megmondania, hogy mit ajánl Orbán helyett. Ez nem a programok oldalszámán múlik, hanem az érzeten, meg a politikai irány felismerhetőségén. Ha tehát ez történt eddig, akkor logikus lenne, hogy most egy másfajta stratégiát próbálunk ki. Vagyis, ha létrehoznánk új intézményeket kevésbé merev határokkal, nagyobb átjárhatósággal, meg átláthatósággal, és először megnéznénk, hogy mire is szövetkezünk, és arra kivel lehet. Egy próbát ez is megér. Ha már a nagyobb demokráciát hirdetjük, akkor esetleg a kölcsönös bizalomnak és az egymás iránti tiszteletnek is adjunk esélyt. Ha már az emberi méltóságot hirdetjük, akkor annak legalább arra a szintjére érdemes lenne eljutni, hogy az Orbán-rendszer magukat demokratának valló ellenfelei képesek legyenek egymást komolyan venni, s ezen az alapon vitát folytatni.