Németország;al-Kaida;terrorizmus;

- Németországban ítélték el az al-Kaida négy tagját

Németországban súlyos szabadságvesztés büntetést szabtak ki csütörtökön az al-Kaida nemzetközi iszalmista terrorszervezet négy tagjára, akiket egy pokolgépes merénylet előkészítése közben fogtak el 2011-ben.

A düsseldorfi tartományi felsőbíróság kilenc évi szabadságvesztésre ítélte az úgynevezett düsseldorfi sejt vezetőjét, Abdeladim El-Kebirt. A marokkói származású, muzulmán vallású férfi az eddigi legmagasabb rangú al-Kaida tag, akit német bíróság előtt vontak felelősségre - számolt be a WDR regionális közszolgálati műsorszolgáltató társaság 

El-Kebír társait - három Németországban született, bevándorló családból származó, muzulmán vallású fiatalembert - négy és fél és hét év közötti börtönbüntetésre ítélték terrorszervezetben részvétel, illetve terrorszervezet támogatása miatt.

A düsseldorfi sejt pere a német igazságszolgáltatás eddigi legnagyobb szabású eljárása volt az iszlamsta terrorizmussal összefüggésben. A 2012-ben kezdődött perben csaknem 150 tanú tett vallomást, és 22 szakértőt hallgattak meg. 

A bíróság bizonyítottnak találta, hogy a sejt az al-Kaida vezetésének utasítására repeszbombákkal végrehajtandó merényletekre készült azzal a céllal, hogy minél nagyobb kárt tegyen az emberéletben és minél nagyobb félelmet keltsen. A terroristák célpontot ugyan még nem jelöltek ki, amikor elfogták őket, de környezettanulmányt folytattak vasútállomásokról és repülőterekről. 

Korábbi német sajtóbeszámolók szerint a Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) a sejt tevékenységét egyebek között az amerikai Központi Hírszerő Ügynökség (CIA) és a marokkói hírszerzés közreműködésével tárta fel. Hónapokig tartó megfigyelés után 2011 áprilisában csaptak le rájuk, miután a sejt robbanószerkezet összeállításához szükséges anyagok beszerzésébe kezdett. Három tagot az első rajtaütésen elfogtak, a negyediket 2011 decemberében tartóztatták le.

Húsz-harminc percet késnek a vonatok a Budapest-Vác-Szob vonalon, mert Dunakeszi és Rákospalota-Újpest között nem működik a biztosítóberendezés.