„Tennivalója van a kormánynak” – mondta a minap L. Simon László, s ez a mondat, az elmúlt négy és fél évnyi fideszbolsevik hatalommal a hátunk mögött, már önmagában is fenyegetésnek hangzik. Ám különösen az, ha megnézzük, hogy az államtitkár úr milyen területet jelölt meg az Orbán-kormány újabb akciójának célpontjául: az újságírás minőségének elképesztő romlását emelte ki, méghozzá jeles közegben, a MÚOSZ médiakonferenciáján, amelynek szlogenje igen sokatmondóan a következő: „Kívánjuk a sajtó teljes szabadságát!”
Talán nem hiábavaló emlékeztetni arra, hogy a második Orbán-kormány egyik legelső, nemzetközileg is sokkoló botránya keletkezett az egypárti médiatörvények elfogadásából. Az Európai Unió kemény kritikáját is megindító rapid törvénykezés már 2010-ben, röviddel a kétharmados győzelem után elkezdődött. A hazai demokraták és a sajtó képviselőinek markáns tiltakozását követően komoly nemzetközi elemzések is készültek, amelynek alapján az illetékes uniós biztos több alkalommal hivatalosan is kijelentette, hogy aggályosnak tartják az orbáni médiatörvényeket. A kínos hazai és nemzetközi felháborodás hatására – amelyek között külön is ki kell emelni a cenzúra jellegű szabályozás ellen tiltakozó hazai sajtóorgánumok üres címlappal való megjelenését, majd az EU-s parlamenti képviselők látványos demonstrációját e lapokkal a kezükben –, az Orbán-kormány csak csekély mértékben változtatott a jogszabályokon. Emlékezetes például, hogy a Médiahatóság hosszú és botrányos küzdelmet folytatott a Klubrádió ellehetetlenítésére, és a közmédiát egyértelműen az új pártállam szócsövévé züllesztette. Ilyen és ehhez hasonló előzmények után nem meglepő, ha a demokratáknak összerándul a gyomra L. Simon több mint fenyegető közlésétől az „újságírás minőségének elképesztő romlásáról” és e kapcsán a kormány „tennivalóiról”.
Pedig azért lenne a jobboldalon egy-két média, amellyel kapcsolatban az Orbán-kormánynak és/vagy az új állampártnak lehetne mit tennie. A különböző kormánypárti médiára gondolok, amelynek lapjairól bűzlik a mindenképpen való megfelelni vágyás izzadtságának szaga. A minap például a szociális kérdésekben kőkemény harcot folytató Korózs Lajos MSZP-s képviselő ellen jelentetett meg egy röpke gyalázkodást a kormányközeli napilap. Az apropót az adta, hogy a korábbi szociális államtitkár az ATV riportműsorában az új adótörvények kapcsán kritika tárgyává tette a házasságban születő gyermekek után bevezetendő adóalap-kedvezményt. Micsoda diszkrimináció, fogalmazta meg, hogy csak a házasságban született gyermekek után jár, és micsoda rasszizmus, hogy csak a jövedelemmel rendelkezők, csak az adófizetők tudják ezt a kedvezményt igénybe venni! A műsorvezető visszakérdezett a szokatlan helyen használt minősítésre: olyan alapon rasszista, hogy akinek nincs munkája, azt nem tekintik teljes értékű embernek? Igen, válaszolt Korózs, s bólintásából a szerencsétlen kormányoldali tollnok (nevét a Népszava iránti megkülönböztetett tiszteletből nem írom le), rögtön azt a következtetést vonta le, hogy a szocialista Korózs a cigányságot azonosította azokkal, akik nem dolgoznak, ami pedig „felháborító és tarthatatlan rasszizmus”.
A szerencsétlen kolumnista, rettentő igyekezetében, láthatóan nem tudja felfogni a „munkanélküli” és a „munkakerülő” fogalma közötti nem csekély eltérést, s saját félreértéséből (inkább tudatos félremagyarázásából) Korózs pártjára is megrendítő következtetést von le: ha nem akar a gittegyletek szintjére süllyedni (sic!), az MSZP-nek el kellene tűnődnie azon, hogy „ez a rasszista alak” (sic!) nem ronthat-e tovább a megítélésükön – írja lekezelő felsőbbrendűséggel a szerző.
Ám, mint az az ATV honlapján megtekinthető riportból kiderül, az ellenzéki képviselő ki sem ejtette a száján, hogy „cigány” vagy „roma”, és még ilyen értelmű utalást sem tett. Pedig, ha akarja, tehetett volna, és az sem lett volna rasszizmus: az ismert statisztikai adatok ugyanis alátámasztják, hogy roma honfitársaink körében sokkal nagyobb a munkanélküliség, mint a nem romák között. Következésképpen az Orbán-kormánynak az adóalapra épülő "gyermekbarátsága" az ő számukra kifejezetten hátrányos: megkülönböztető, diszkriminatív, s ha úgy tetszik valóban rasszista is. Az MSZP szociológus végzettségű képviselőjének, bizony, igaza van, amikor bírálja Orbánék újabb szelektív adóötletét.
L. Simon kormányának baráti sajtója, mint ezt a fenti példa is bizonyítja, valóban bőséges példatárat kínál az „újságírás minőségének elképesztő romlására”, és akkor még nem is beszéltünk a „Bravó, Orbán Viktor!” témakörben írt publicisztikai hozsannákról. Ilyeténképpen a bírálatoknak van és lehet helye. Ám a kormányzati intézkedések rémével való fenyegetés helyett egyszerűbb volna, mintegy tiltakozásként, gyorsan elhelyezkedni egy kényelmes, süppedő bőrfotelban, amikor a Fidesz-rezsim iránt átszellemülten lojális tollnok a nyelvével közelít a hatalom ülepe felé.
