...”vagy azt teszi a kormány, amit az emberek akarnak, vagy elkergethető lesz. Végrehajtja az emberek akaratát, vagy maga ad zöld utat, hogy kipenderítsék”. Orbán mondta ezt 2007. március 15-ikén. A három, törvényi szintű manipulációval eltorzított választás eredményei után, ahol a kisebbség véleményét kétharmados többséggé lehetett kikiáltani, várható volt, hogy a lyukas államkasszával pazarló módon bánó hatalom – minden ezzel ellentétes kommunikációja ellenére – újabb terheket, megszorításokat, elvonásokat vezet be az általa okozott hiány pótlására, amelyek ugyanúgy szétfolynak a kezei közül, mint az elkobzott nyugdíjpénztári vagyon.
Az internetadó volt az utolsó csepp a pohárban. Ugyanis nem biztos, hogy önmagában kivitte volna az utcára az embereket, ha az összes eddigi ilyen többletkiadás közül ez lett volna a legelső. Annak ellenére, hogy nagyon is kardinális kérdés az alkotmányos jogállam lebontása, az alkotmányos jogok korlátozása, elvétele, de ez mégsem gerjesztett különösebb indulatokat, hiszen közvetlenül nem zsebre kiható kérdés. De a magántulajdont képező, 3000 milliárd forint értékű magán-nyugdíjpénztári megtakarítások, az ugyancsak magántulajdonban volt trafikok, a földek, a takarékpénztárak törvényi szabályozás segítségével, államhatalmi szinten történt ellopása már külön-külön és önmagában is már utcára vihette volna a társadalmat, hiszen ezek is már vastagon zsebre ható intézkedések voltak.
Mégsem mentek utcára, ezeket még lenyelte a társadalom. De az internetadó terrvezete annyira fájó pontra tapintott, amely mellett elsikkadt még az amúgy nagyon is fájó termékdíj emelése. A higiénia megadóztatása eljelentéktelenedett a kommunikáció és az információ mellett. Csupa-csupa olyan szempont, amelyek miatt akár külön-külön, de akár együtt is a hatalom tudtára kell adnunk - lehetőleg minél többen -, hogy nem erre kapott felhatalmazást.