Fidesz;szóvivők;

- Itt vannak az új selmeczik, hoppálok - szóvivőt újított a Fidesz

Új szóvivői vannak a Fidesznek és a kormánypárt parlamenti frakciójának: a Fidesz nevében a jövőben Dódity Gabriella, a parlamenti frakció ügyeiben pedig Dunai Mónika és Tuzson Bence ad tájékoztatást és áll a sajtó rendelkezésére.

A Fidesz-frakció sajtóosztálya közleményében azt írta: Kocsis Máté kommunikációs igazgató javaslatára Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök és Rogán Antal frakcióvezető nevezte ki az új szóvivőket.

Dódity Gabriella önkormányzati képviselő Kispesten, Dunai Mónika és Tuzson Bence pedig országgyűlési képviselők. Korábban Selmeczi Gabriella, Hoppál Péter és Zsigó Róbert is volt a Fidesz szóvivője.

Kocsis István tanúkénti meghallgatásával folytatódott a BKV-per Kecskeméten. A volt vezérigazgatót elsősorban a takarítási szerződésekkel kapcsolatban kérdezte a bíróság, de szóba kerültek a Kocsis vezetése alatt kezdődött belső vizsgálatok, illetve Hagyó Miklós volt sajtósának foglalkoztatása is. A tárgyalás második felében 2010 tavaszán megjelent újságcikkeket ismertettek, többek között Balogh Zsolt Magyar Nemzetnek adott elhíresült interjúját, amelyben a Nokia-dobozok átadásáról beszélt.