Sok szülő ismeri ezt a tudásfejlesztő társasjátékot, amely a politikai életben kissé módosított címmel fogyasztható: Nem kérdezek, nem kell válaszolnod! A hatalmas hajcihő, a műfelháborodás, az amerikaiakra való mutogatás, a pilátusi kézmosás és a farizeuskodás egész egyszerűen lezárható (volna), ha az illetékes miniszter megkérdezte volna a hírbe hozott hölgyet: „Mondja, kedves, magát kitiltották az Egyesült Államokból?” Ha a válasz igen, lehetett volna tovább kérdezni. „Tud másról is a környezetéből?” Ha igen, megindulhatott volna a kötelező eljárás, megnyugodnának a gonosz amerikaiak, nem kellett volna sumákolni, közzé lehetett volna tenni a kitiltottak névsorát, hogy akit érdekel, megtudja, kik miatt lettünk a korrupció elleni harc szánalmas katonái. A szülők gyermeküknek azt a korszakát is átélik, amikor kis gyermekük folyvást kérdez. A válaszoktól mozog ismerősen a világban. Csak a szellemileg visszamaradottak nem kérdeznek. Ők felnőttként is infantilisek, megmaradnak boldog tudatlanságban, nem érdekli őket, hogy körülöttük mindenki kérdez és választ vár. Néma gyereknek anyja sem érti a szavát. Ezt a szólást is megváltoztatta az élet: nagyon is érti!
