Nix ugribugri, így intézte el („ahogyan a Fideszben mondják”) péntek reggeli rádióinterjújában a kormányfő az internetadót, s ezzel a maga részéről le is vette napirendről a kérdést. Hirtelen mellékessé is vált az a látványos ugribugri, amely amúgy Orbán Viktor egyhetes szótlanságát (legutóbb múlt pénteken nyilatkozott meg Brüsszelben) kísérte itthon. Legalább négy-ötféle magyarázkodást kaptunk közben a nemzetgazdasági minisztertől a rezsibiztosig arra, miért és hogyan is kell voltaképpen megadóztatni az internetforgalmat. Most a kormányfő mindahányból karikatúrát csinált: gúnyrajz lett a „marad a netadó” makacs határozottságából és a jövő évi költségvetés beterjesztőjéből is. De: nagy sóhaj, a vezér hazatért, most majd egyetlen politikai szemhunyására módosítják a büdzsé tervét, oldódhat a feszültség.
Az persze csak apróság, hogy a soha nem hazudó miniszterelnök egyetlen puha hátra arccal cserbenhagyta saját mamelukjait, de ő maga is rezdületlenül a képünkbe vágja: szó sem volt itt internetadóról, „csak” a távközlési adótörvény kiterjesztéséről, miközben a kétszer is utcára vonult tízezreknél éppen az a mondat csapta ki a biztosítékot, hogy „az adó mértéke 150 Ft., minden megkezdett gigabyte adatforgalom (átvitt adatmennyiség) után”.
Hogy ez játék volna a szavakkal? Az, de vérre menő, kommunikációs játék, amely a hitelesség elvesztéséről, vagy mentéséről szól. Menti hát, ami menthető: „a kormány álláspontja ésszerű”, de már nem számít, mit mond a kabinet, mert az egész „félrecsúszott, pedig a dolgok helyes megnevezése az ésszerű vita alapja”. Így viszont egy technikai adómódosítási javaslatból „tévképzet lett”, ami kezelhetetlenné tette a beszédet. Tízezrek szenvednek tehát e tévképzettől, mint ahogyan nincs válasz arra sem, hol volt itt bármiféle közbeszéd, vagy akár csak szakmai vita. A kormányfő menekül: ha az emberek megkérdőjelezik egy törvény ésszerűségét, akkor azt nem lehet bevezetni. Mert „mi az emberekkel közösen kormányzunk”.
A közös kormányzás abból áll, hogy ha kellő számú tiltakozó utcára vonul, akkor a hatalom, ha körmönfontan is, de előbb-utóbb visszalép egyet. Most nem lesz netadó, lesz viszont januárban induló „nemzeti konzultáció”, az internet általános szabályozásról, arról, hogyan lehetne az ott képződött extraprofit(?) legalább egy részét itthon tartani. Mindenki megnyugodhat, a nyárra lesz megoldás… A kormányfő sasszézott egyet hátra, s ami neki a legfontosabb, időt nyert, amely majd elmossa azt a világsajtót bejáró Erzsébet-hídi felháborodást, amelynek erejéből ő egyedül ért.
A tiltakozó mozgalom elérte közvetlen célját, a jövő évi költségvetés legirritálóbbnak bizonyult, pénzügyileg morzsányi, 25 milliárdos tétele eltűnik. A hatalom reményei szerint anélkül, hogy egy általánosabb, tömeges kormánykritikában kiteljesedhetne. Nem tudjuk azonban, valójában mekkora presztízsveszteséget szenvedett el a jövőre nézve a kormányfő (nem ez volt az első, d ez volt eddig a legnagyobb). Nem tudjuk, mennyire rögzült a sikeres tiltakozás közösségi élménye az utcára vonulók fejében, s hogy ez milyen mértékben morzsolja a hatalom megdönthetetlenségéhez fűződő tévképzetet. Csak annyit látni: a „nix ugribugri” nyomán az a tiltakozó hang, amit a netadó terve kiváltott, egyelőre nem szólal meg az egyéb költségvetési sorok láttán.
Nem kezd senki „ugribugriba” amiatt, hogy brutálisan kevesebb jut majd oktatásra, egészségügyre, szociális ellátásra, a társadalom többségének nyomorultjaira, viszont százmilliárdokkal több jut az állam működtetésére. A hatalomnak önmagára.
