Miskolc;állatkínzás;

- Állatkínzás - Nem kutyáé volt a megnyúzott tetem

Borzé, nem kutyáé volt az a megnyúzott tetem, amelyet az MSZP miskolci irodája előtt találtak kedd reggel, állapította meg az állatorvos. A rendőrség állatkínzás vétségének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.

Szabó-Berdár Csilla közölte: a helyszíni szemlét a rendőrség befejezte, ugyanakkor a "további szükséges és indokolt eljárási cselekmények jelenleg is tartanak".

Az MSZP miskolci székháza előtt kedd hajnalban történteket az épület biztonsági kamerája rögzítette, a rendőrség tanulmányozza a felvételt.

Az MSZP miskolci, Corvin utcai irodája előtt a párt parkoló személyautójának szélvédőjére valaki újságból vagy szórólapokból kivágott betűkből keddre virradóra feliratot tett, amelyen az volt olvasható: "Így jár minden ávós!". A lapon szerepelt az a szöveg is, hogy "Már csak a cigányok szavaznak az MSZP-re".

A helyszínen mindenki kutyának gondolta azt a megnyúzott állatot, amelyet az iroda ajtaja előtt helyeztek el.

Ketten megsérültek, amikor egy személygépkocsi egy teherautóval ütközött kedd kora délután Lengyeltóti külterületén - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.