erőszak;közveszélyokozás;pirotechnika;

- Áruházi parkolóban készült robbantani - 8 évet is kaphat

Közveszélyokozás bűntettének kísérlete miatt az ügyészség vádat emelt egy férfivel szemben, aki áprilisban az egyik budapesti áruház parkolójában fel akart robbantani egy gépkocsit.

A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség vádirata szerint a 39 éves férfi - akinek a hobbija a pirotechnika volt - egy mobiltelefon segítségével, távirányítással akarta felrobbantani az autót úgy, hogy a detonációt közben a kamerájával rögzíti - olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében.

A vádlott ezért - robbantási célra - februárban vásárolt is 100 ezer forintért egy személygépkocsit, majd egy távirányítású gyújtóeszközt készített egy mobiltelefonból. Az autóba - a robbanás erejének növelésére - gázpalackokat és benzinnel teli kannákat helyezett el, gyújtóforrásként pedig gyufakötegeket és benzinnel átitatott papírköteget használt.

A férfi április 7-én reggel a robbantásra szánt gépkocsival egy XVII. kerületi áruház parkolójába állt, az épülettől alig két méterre, majd egy másik autóból mobiltelefonjáról hívást indított. A hívás hatására keletkező szikra a gépkocsi belsejében tüzet okozott, de a gázpalackok nem robbantak fel, mert a tűzoltók még időben elfojtották a lángokat.

Az ügyészség szerint, ha nem sikerült volna eloltani a tüzet, a lángok átterjedhettek volna az áruház épületére, a robbanás pedig 15-20 méteres körzetben sérüléseket okozott volna.

A kerületi ügyészség vádirata alapján a férfi két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.

Több mint ötezer doboz magyar adójegy nélküli cigarettát találtak  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy százhalombattai és két budapesti illegális cigarettaraktárban.