Norvég Civil Támogatási Alap;Kehi-jelentés;

- Tampon és kávé alapozza meg a Kehi gyanúját?

Már ma a kormány elé kerülhet a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) norvég civil támogatásokról készített jelentése, miután azt a napokban kézhez kapta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A vizsgálat célja annak a kormányzati gyanúnak a tisztázása volt, hogy a Norvég Civil Támogatási Alap hazai felhasználói támogattak-e áttételesen politikai szervezeteket, vagy - hozzájuk szorosan kötődő - civil szervezeteket.

A Magyar Nemzet értesülése szerint a pályázati pénzek elosztását, a bonyolító szervezetek működését, és a kedvezményezettek esetében a pénzek felhasználását bemutató, mindössze 40 oldalas dokumentumot így még a héten "nyilvánosságra hozhatják", noha már napok óta kész, idáig ezt a jelentéssel amúgy is két hetet csúszó Kehi nem tette meg.

A hvg.hu forrásai szerint a jelentés a kormány gyanakvását támasztja alá, vagyis azt, hogy a norvég pénzek egy részét bizonyos szervezetek olyan célokra fordították, amelyek nehezen egyeztethetőek össze a pályázat céljaival, illetve az érintett szervezetek tevékenységével. Így például egyes számlák alapján tampont, kávét is vettek, valamint néhány "nehezen megmagyarázható" tárgyi eszközt. A Kehi szerint egyes esetekben nem szabályos módon folyt az elszámolás, bizonyos tételek "mögül" hiányzik a megfelelő bizonylat. Ám a kiszivárgott információk nem szólnak közvetett párttámogatásról.

Miközben a Kehinek jogászok szerint nem igazán volt jogalapja vizsgálódni a norvég pénzekről - hiszen Magyarországon a pályázaton keresztül folyósított támogatások nem minősülnek közpénznek -, a kormány rendre ennek ellenkezőjére hivatkozott, és a sajtón keresztül igyekezett lejáratni az érintett, a pályázati pénzeket osztó alapítványokat - így a titkolózással vádolt Ökotársat is.

A kormányzati narratívát mindenesetre átvette a Kehi, mivel saját késését is azzal indokolta, hogy egyes kedvezményezettek nem, vagy csak jelentős késéssel adták át a kért adatokat. Csakhogy ezen adatok jó része a szervezetek szerint az adóhatóságtól, és a Miniszterelnökségtől is kikérhetők lettek volna.

Állami és párt rendezvények, civil demonstrációk, kiállítások, filmvetítések - idén is gazdag program várja az érdeklődőket a nemzeti ünnepen. Az MSZP szerda délután Kaposváron tiszteleg az 1956-os forradalom és Nagy Imre mártír miniszterelnök emléke előtt, a DK az 56-osok terén koszorúz, az Együtt-PM pedig csütörtökön a Bem József téren emlékezik. Október 23-án az Eötvös Károly Intézet az Új Gödörben egész napos közéleti és kulturális fesztivált rendez, ahol "bölcselkedéssel, költészettel, szépprózával, dallal, filmekkel és hangszeres zenével" várják a köztársaság híveit, a Humán Platform pedig délután 16 órára tüntetést hirdetett a Blaha Lujza térre.