nemzeti ünnep;október 23;

Nemcsak a gömbsátor, de a mobil WC-k is zavarják az 56-os emlékmű
látványát FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

- Tedd magad szabaddá az ünnepen!

Állami és párt rendezvények, civil demonstrációk, kiállítások, filmvetítések - idén is gazdag program várja az érdeklődőket a nemzeti ünnepen. Az MSZP szerda délután Kaposváron tiszteleg az 1956-os forradalom és Nagy Imre mártír miniszterelnök emléke előtt, a DK az 56-osok terén koszorúz, az Együtt-PM pedig csütörtökön a Bem József téren emlékezik. Október 23-án az Eötvös Károly Intézet az Új Gödörben egész napos közéleti és kulturális fesztivált rendez, ahol "bölcselkedéssel, költészettel, szépprózával, dallal, filmekkel és hangszeres zenével" várják a köztársaság híveit, a Humán Platform pedig délután 16 órára tüntetést hirdetett a Blaha Lujza térre.

A majdan ismét megalkotandó köztársaság híveit egész napos közéleti és kulturális fesztiválra hívja október 23-án az Eötvös Károly Intézet. A szervezők szerint a köztársaság csak akkor létezhet majd, ha "nevéhez híven közös jószágunk lesz", ehhez azonban meg kell tanulni, hogy ha "nagylelkűen bánunk a másik szabadságával, attól a miénk nem elfogy, hanem éppen gyarapodik". Ennek jegyében szervezik a Király utcai Gödör Klubban a fesztivált, ahová délelőtt 11-től 18 óráig "bölcselkedéssel, költészettel, szépprózával, dallal, filmekkel és hangszeres zenével, képzőművészettel" várják az érdeklődőket.

A színpadon zenészek, költők, írók, jogászok, közgazdászok váltják egymást, mások mellett ott lesz Dés László zeneszerző, előadóművész, Bródy János zeneszerző, szövegíró, Kukorelly Endre író, Bitó László közíró, Felcsuti Péter bankár, Bod Péter Ákos, az MNB volt elnöke, Kőszeg Ferenc politikus, polgári jogi aktivista és Alföldi Róbert színművész.

A Humán Platform a nemzeti ünnepen délután 16 órára a Blaha Lujza térre várja a szabadság híveit. Harminckét civilszervezet - mások mellett a TASZ, a Gödör és a Krétakör - jelezte, hogy ott lesz a "Tedd magad szabaddá!" címmel megrendezett tüntetésen, amelyen nem új szervezet alakul; a szervezők szerint elkezdődik a párbeszéd a civilek között. A Humán Platform abban bízik, hogy a közös élmény, a demokratikus részvétel tenni akarásra sarkallja majd a résztvevőket. Úgy vélik, ehhez közösen fel kell mérni az elmúlt időszak tanulságait, veszteségeit, kudarcait és sikereit is. A szervezők azt szeretnék, ha a Blaha Lujza tér a szabadság terévé válna, ahol nem kell félni, lehet beszélni, ahol a szabadságra vágyók vannak többségben.

Véleményük szerint ma nincs olyan párt, amelyik megfelelően képviselné a "szabadság, az egyenlőség, a részvétel, a bizalom, a szeretet és a közösség értékeit", ezért a civileknek kell ezeket képviselni és megtanulni közösen gondolkodni. Várnagy Emma, a tüntetés szóvivője lapunknak elmondta, nem valami ellen, hanem valamiért demonstrálnak. Úgy gondolják, hogy az apátia és a közöny az, ami kilátástalan helyzetet teremtett az országban, ezen szeretnének változtatni azzal, hogy közös gondolkodásra, cselekvésre buzdítják az embereket. A demonstráción programfüzeteket osztanak majd, amelyben mindenki találhat olyan helyet, közösséget, ahová szívesen elmegy és találkozik másokkal, hogy érezze, nincs egyedül és elkezdődjön a párbeszéd.

Az MSZP hagyományaihoz híven szerda délután Kaposváron tiszteleg az 1956-os forradalom és Nagy Imre emléke előtt. A mártír miniszterelnök szobránál Tóbiás József, a párt elnöke és Harangozó Gábor, a szocialisták Somogy megyei elnöke beszél. A DK szerda délelőtt az 56-osok terén koszorúz, az eseményen Gyurcsány Ferenc pártelnök sajtónyilatkozatot tesz. Az Együtt-PM október 23-án a Bem József téren emlékezik, ahol mások mellett Juhász Péter társelnök szólal majd fel. A Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete szerda délután 15 órakor Csepelen, csütörtökön délelőtt 11 órakor a pedig Vértanúk terén emlékezik a forradalom mártírjaira.

A Műegyetem rakparti 1956-os emlékműnél kedden már megkezdődött a forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából szervezett állami programsorozat. Szerda délelőtt a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájánál Áder János helyezett volna el virágokat, a várható rossz időjárás miatt azonban ezt az eseményt lefújták. Délután viszont nem marad a hagyományos műegyetemi megemlékezés és a fáklyás felvonulás, legalábbis utóbbit még nem mondták le a rendezők. Október 23-áról egyébként világszerte megemlékeznek a külföldi magyar intézetek.

A nemzeti ünnepen a Kossuth téren szokás szerint délelőtt 9-kor felvonják a nemzeti lobogót, lesz táncház, ingyenesen látogatható a Parlament és a Terror Háza Múzeum. A Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületében és a Széna téren a történelmi eseményekre emlékező kiállítással, a Corvin Moziban és a Tabán Kinotékában, valamint a Műegyetemen 56-os témájú játékfilmek vetítésével várják a látogatókat. A Műegyetem rakparton 17 órától Hobo-koncert, valamint fényfestés lesz. A programsorozat 19 órakor zártkörű díszelőadással zárul a Magyar Állami Operaházban, ahol Áder János mond beszédet.

Miután Székely Sándor, a Szolidaritás ügyvezető elnöke október 23-án este fél hétre az Operaház elé hívta az embereket, hogy együtt kérdezzék meg a köztársasági elnöktől és az "ott jelen lévő magyar politikai elittől, miért hagyják szétlopni az országot", a TEK főigazgatója elrendelte, hogy reggel 8-tól éjfélig zárják le a környéket. Hajdu János szerint erre azért van szükség, mert az Operaházban és környékén "védett személyek részvételével" tartanak rendezvényt.

Nemcsak a gömbsátor, de a mobil WC-k is zavarják az 56-os emlékműlátványát FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

Nemcsak a gömbsátor, de a mobil WC-k is zavarják az 56-os emlékműlátványát FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

Méltatlan eltakarni
Október 20-tól péntekig a fővárosi 56-osok terén interaktív múzeumlátogatásra várja az érdeklődőket a Magyar Nemzeti Múzeum Századok Sátra elnevezésű építményegyüttese és gömbsátra.
A látogatók látványeszközök segítségével ismerkedhetnek meg a történelem egyes eseményeivel, köztük az 1956-os forradalom és szabadságharc történéseivel is. A Múzeumkörút elnevezésű országjáró projekt a Nemzeti Múzeum és 10 vidéki intézményének egységes bemutatkozása, amely korábban Esztergomban, a Sziget fesztiválon, Miskolcon és Szegeden is látható volt.
Egyetlen dologról nem esett szó a kiállítás kapcsán, hogy miért a 2006-ban felavatott 56-os emlékmű elé építették fel a sátrat. Mint Karácsony Gergely lapunknak elmondta: méltatlan eltakarni az emlékművet, mert az Budapest egyik legérdekesebb, legszebb alkotása, akkor is, ha sokan vitatják ezt. Zugló megválasztott polgármestere úgy vélte, aki a nemzeti ünnepen enged bármit felállítani elé, nem tartja tiszteletben '56 emlékét.

Orkánerejű vihar söpört végig kedden Nagy-Britannián. A szélviharban egy ember meghalt, többen megsérültek, és jelentős közlekedési fennakadások is voltak.