baleset;

- Halálra gázoltak reggel egy kerékpárost

Halálra gázoltak egy kerékpárost kedd reggel Budapesten, a XVIII. kerületben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján az olvasható, hogy reggel negyed nyolc körül a Méta és Kolozsvár utca kereszteződésében eddig tisztázatlan körülmények között egy személygépkocsi elgázolt egy kerékpárost.

A baleset következtében a kerékpáros nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Ha nem tisztázza magát, Kecel polgármesterének nincs helye a közéletben - szögeli le közleményében az Együtt-PM. Amennyiben a Haszilló Ferencről megjelent hangfelvételek valósak, pártja, a Fideszt tisztázza politikusát vagy zárja ki a soraiból - teszi hozzá a dokumentum. Az MSZP szerint  Haszilló Ferencnek "el kell takarodnia" a közéletből,  a kormánypárt választókerületi elnöke és regionális igazgatója a polgármester kizárását kezdeményezi a Fideszből.