korrupció;adóhivatal;lomisok;

A hatalmas zsákmány Forrás: Facebook

- A felsőszintű korrupció túl nagy falat - Lomisokra csap le a NAV

Nem éri meg "lomizni!" - büszkélkedik nagyszabású fogásával Facebook oldalán a Nemzeti Adó és Vámhivatal. 

Mint a Népszava megírta, összefüggés lehet a magyar kormányzathoz köthető személyek Egyesült Államokból való kitiltása és a Horváth András által feltárt milliárdos áfacsalások között. A volt adóellenőr lapunknak elmondta, tud olyan esetről, amikor két amerikai cégtől is kenőpénzt próbáltak kicsikarni, ezek egy "számlagyárat" működtető magyar vállalattal üzleteltek. A magyar cég NAV-vizsgálatát azonban felsőbb utasításra leállították. Sajtóhírek szerint pedig épp a NAV elnökének és néhány elnökhelyettesének beutazását is korlátozta az USA. 

A NAV Facebook oldalán erről az ügyről egyetlen szó sincs, ellenben képekkel dokumentált bejegyzésben mutatják meg, hogy milyen ügyesen tetten értek egy fémfelvásárlót.

"A pénzügyőrök a rendőrséggel közösen ellenőriztek Abonyban, amikor meghallották, hogy a környéken hangosbemondóban fémhulladék felvásárlását hirdetik. A pénzügyőrök felkeresték a felvásárlót, aki egy személyautóval és utánfutóval járta a környéket. Amikor megállították épp egy családi ház tulajdonosától akarta megvenni a ház elé kirakott hulladékfémet. Az ellenőrzés közben kiderült, hogy a felvásárló 20 éve foglalkozik lomizással, és a fémtörvény hatálybalépése óta már több mint 45 tonna különféle fémhulladékot adott le a fémkereskedőknek. Az utánfutójában lévő 180 kg háztartási fémhulladékot és a szállításra használt gépkocsit a pénzügyőrök lefoglalták. Az illegális fémkereskedelmi tevékenység miatt a „vasazó” férfi több mint 10 millió forint bírságra számíthat. Általános esetben a hulladéktörvény alapján a lomizás lopásnak minősül, így ebben az esetben is a rendőrség vizsgálja a megtalált fémhulladék eredetét és annak lezárása után teszik meg a szükséges intézkedéseket."

A kormány elfogadta az egészségügyi rendszer átalakítására vonatkozó terveket - közölte az egészségügyért felelős államtitkár hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Zombor Gábor ígérete szerint az ágazat jövőre több pénzhez jut majd.