Délután félkettőkor, amikor már majdnem minden hely megtelt, érkeztek meg a montőrök és amikor a hangár falát lebontották, ijedten konstatálták, hogy a propeller egyik mahagóni-szárnyán törés van. Az egyik szárny végén, 4—5 négyzet centiméternyi darab le volt törve és földön hevert. Az egyik montőr gyorsan föltalálta magát. Elővett egy ceruzát, kirajzolta mindkét szárnykeréken a törést és azt a vonalat, ahogyan az kijavítható, mire ketten nekiláttak a faragásnak és alig húsz perc alatt a propeller két szárnyát egyformára faragták és az egészet rendbe hozták. Félháromkor már rendben volt a röpülőgép.
Közben egyre szaporodtak az emberek. A tribünök, sőt a páholyok is mind megteltek és ember ember hátán szorongott az olcsóbb ülőhelyeken is. Villamoskocsik, omnibuszok, fiákerek, automobilok ezerszámra ontották magukból az embereket és az Üllői út, a népliget és a katonai gyakorlótér környéke mindig tömve volt járókelőkkel. Mindenki a fölszállás színhelyére igyekezett.
És a tribünök, a kimért helyek egyre inkább megtelnek. Fél három tájban már majdnem mindenki elfoglalta a helyét. Erre az időre jelezték a vállalkozás hirdetései a fölszállást. És az óriási publikum nyugodtan várt. Mindenki úgy gondolkodott, hogy csak a rend kedvéért, azért, hogy a nagy tolongásban, a nagy járás-kelésben mindenki elfoglalhassa a helyét, rendelkezett így a fölszállás intézősége. És jól is volt így, kívül olyan nagy volt a tolongás, hogy a bejáróhelyeket az alkalmatosságok százai annyira elfoglalták, a főbejárástól a tribünökig olyan sokat kellett még gyalogolniok a kocsin érkezetteknek is, hogy azok, akik jókor elindultak, jókor is értek ki a katonai gyakorlótér környékére, csak örültek, hogy egy-két-három negyedórával „becsapódtak", hogy elfoglalták a helyüket.
Négy óra után egy pár perccel fölröppen az árbocra a fehér-piros zászló; azt jelenti, hogy nemsokára röpülni fog. Persze óriási izgatottság fogta el a nézőket. Mindenki elolvassa magának a fehér-piros zászló jelentőségét és mindenki tovább is adja két-három felé, a szomszédjának. Mindenki föláll, mindenki ágaskodik, mindenki kíváncsi az indulásra különösen. Átfut valamennyiünkön az a gondolat, hogy valami nagyszerűnek leszünk a látó tanúi. Nagyon kevés szünet. Azután fölhúzzák a piros lobogót: most indul. Az elől állók már látják a nap hősét, Blériot-t. Ezer meg ezer szempár, ezer meg ezer gukker keresi őt. Ott áll a gépház előtt. Azután bemegy a gépházba és újságképekről már egészen jól ismert munkás zubbonyban jön elő. Két gépésze kihozza a könnyűnek látszó — és valóban nem is súlyos — gépet a csarnokból a szabad mezőre. Blériot körüljárja, látja, hogy rendben van minden, kész az útra. Odafordul a feleségéhez, megcsókolja, azután odaadja neki a pénztárcáját .. .
Azután fölmegy a gépre. Feledhetetlen ez a pillanat azok számára, akik átélték. Feszült várakozás mindenfelé. Az egyik gépész megbillentette a kétlapátú csavart, azután elugrott a monoplán mellől. Megindul a pompás kis Anzani-motor. Hallatszik a berregés. Most a monoplán megindul előre. Még csak a földön szalad nagy fehér szárnyával, fényesen forgó lapátjaival és a nagy libának látszó gép tetején Blériot-val. Egyre sebesebben szalad. Visszafojtott lélegzettel figyel mindenki. Most — másodpercekről lehet csak szó — a gép hátsó része fölhajlott és a gép a két elülső keréken pördült, siklott tova. Azután hirtelen, simán, csendben, minden figyelmeztetés nélkül, szinte csodamódra fölemelkednek az első kerekek is. A röpülőgép a levegőben van, a levegőben siklik tovább, egyre tovább . . .
Gyönyörű pillanatok, felejthetetlen pillanatok voltak ezek. Csak másodpercekről lehet szó, de amikor a nézők nagy tömege látta, hogy zökkenés, himbálás, szinte föltűnés nélkül máris ott úszott a nagy gép a levegőben, szinte megmámorosodott, szinte megrészegedett a látvány gyönyörűségétől. Éljenzett, kiabált, tapsolt, tombolt az óriási tömeg és még a tribünök publikumának a nagy lármáját is túlharsogta messzibbről, hátulról, a tribünök mellett hosszú sávban, nagy tömegben elhúzódó állóhelyes közönség és behallatszott az üdvrivalgás kívülről, a pálya korlátain túlnan, messzibbről is. Gyönyörű pillanatok voltak ezek.
A röpülőgép pedig szép simán, finoman, hegyes szögben egyre följebb emelkedett. Olyan volt így, röpülés közben és az első benyomásra, mint egy furcsa fehérségű, fényes, óriási szitakötő. A közepéről látszott a feketeség: Blériot, a gép vezetője, kormányzója, ura, hőse. Nyílegyenesen röpül előre és egy-két pillanat alatt ott van a terület túlsó végén, közel a kis erdőkéhez, a tízezernyi néző feje fölött
Vagy ötször-hatszor fordult meg így, hogy elszáguldjon a leglelkesebb publikum fölött. Azután a fákon innen megfordul és egyenesen megy előre. Mindenki tudja: most leszáll. Nyílsebesen, hosszú vonalban úszik a levegőtengerben. És egyenletesen, hosszú, nagy lejtőben mind lejjebb-lejjebb száll. Már csak egy-két centiméter lehet a gép és a gyöp között, de még látjuk, hogy röpül. Ismét: minden jel, minden jelzés, minden különösebb mozdulat nélkül, minden himbálódzás nélkül, szinte észrevétlenül lent van a földön. Szalad, siklik most is, most már nem a levegőben, hanem a földön. Azután mindig lassabban megy. Még megy, a csavarok lassan forognak és két ember, bizonyára Blériot két megbízottja szalad a gép felé. Az egyik el is éri, meg akarja fogni a gépet, a csavar azonban még forog, a készülék még — ha lassabban is — halad előre és a légnyomás a földre teríti ezt az embert. Nem történt semmi baja. A gép hamarosan megáll és Blériot kiszállott belőle.
Népszava 1909. október 19.
