Pintér Sándor;Kovács József;kaposvári fideszes képviselő;

- Rendőröket fenyegetett a kaposvári fideszes

Pintér Sándor belügyminiszter "jó ismerőse", ezért el tudja intézni, hogy leszerelteti őket - az érintett rendőrök szerint ezzel fenyegette meg őket egy volt kaposvári fideszes képviselő, amiért ittas vezetés, valamint hivatalos személy elleni erőszak miatt eljárást indítottak ellene. Kovács Józsefet, aki 2002-től 2010-ig volt a város önkormányzatának fideszes képviselője, most jogerősen 2 és fél év börtönre ítélte a Kaposvári Törvényszék, valamint 3 évre eltiltotta a közügyektől és a járművezetéstől.

A "rendőrgázoló" néven is elhíresült ügyről a kapost.hu számolt be. Az eset még 2012 márciusában történt. A rendőrök igazoltatni akarták a kocsijával leállított képviselőt - akinek éppen egy hónappal korábban ittas vezetés miatt bevonták jogosítványát. Vélhetően emiatt sem igazolta magát, hanem továbbhajtott, és a rendőröknek gyakorlatilag hazáig kellett üldözniük. Ám amikor a rendőrautó befordult a háza garázsa elé, a kiszálló rendőr pedig megállt a kocsi mellett, az érkező Kovács úgy állt meg, hogy a rendőrt a garázsajtónak szorította - ezzel nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozva. Mint kiderült, korábban ugyanez a rendőr járt el vele szemben az ittas vezetés ügyében.

Kovács ugyan folyamatosan szakszerűtlenséggel vádolta a rendőröket a perben, és provokációnak nevezte az intézkedést, de a rendőrök mobiltelefonnal felvették az esetet, így érdemben nehezen tudott védekezni. A rendőrség tanúként beidézett egyik vezetője a bíróságon azt mondta: Kovács Józsefről tudták, hogy "magára nézve nem érzi kötelezőnek a szabályokat".
Kovácsot végül hivatalos személy elleni erőszak és könnyű testi sértés vádjában találta bűnösnek a bíróság és kimondta, egy közéleti szereplő esetében különösen fontos a példamutató magatartás.

Az 53 éves Kovács ráadásul nem csak fideszes képviselő volt, hanem 2010-től a város önkormányzati cégeit tömörítő Kapos Holding Zrt. koordinációs igazgatója is. A cég a jogerős ítéletre reagálva közölte, mivel a bíróság kimondta Kovács bűnösségét, "ez számunkra a betöltött tisztségével összeegyeztethetetlen, ami a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi". Az október 12-i választáson egyébként ezúttal is a várost 1994 óta irányító fideszes Szita Károly polgármester győzött.

Ugyancsak balhéba keveredett még a választás éjszakáján a Békés megyei Gárdoson a frissen megválasztott független polgármester. Maronka Lajos szemtanúk szerint két üveg borral a kezében kiabált az utcán egy volt önkormányzati képviselő háza előtt, aki ezért kihívta a rendőröket. A rendőrök megállapították a garázdaságot, majd ötezer forint helyszíni bírságot szabtak ki Maronkára, aki az RTL Klubnak azt mondta: "egy diakónus is emberből van", az ember többször megbotlik élete során, de ilyenkor bocsánatot kell kérni, ő is ezt teszi.

Fegyelmi eljárást indított Schwezoff Dávid, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ügyvezető igazgatója ellen a szervezet elnöke és azonnali visszahívását is kezdeményezte. Tordai Péter erről körlevélben tájékoztatta a hitközség tagjait, és november elejére rendkívüli közgyűlést hívott össze, melyen a transzvesztita előadóként és katolikus kántorként is ismert Schwezoffról döntenek.