Levelezés;Irán;USA;atomtárgyalások;

- Megegyezés körvonalazódik az atomtárgyalásokon

Az Egyesült Államok értékelése szerint nem zárható ki, hogy november 24-ig megállapodás szülessen a Hatok és Irán között atomtárgyalásokon.  Erről John Kerry amerikai külügyminiszter beszélt kedden a sajtónak, miután a  francia fővárosban tárgyalt orosz kollégájával, Szergej Lavrov külügyminiszterrel. 

Kerry ma Bécsben Mohammad Javad Zarif iráni külügyminiszterrel egyeztet a témában, de azt is jelezte, hogy az Egyesült Államok és Oroszország az ukrajnai helyzetet illető nézetkülönbségek ellenére szorosabban együtt fog működni a globális biztonsági kérdések megoldásában, így az iráni atom kérdésében is.

Lavrov is bizakodónak mutatkozott az Iránnal való megegyezés kérdésében, de mint mondta, arra nincs garancia, hogy ez a kitűzött határidőig, november 24-ig megvalósul. Az orosz diplomácia vezetője szerint azonban nem kőbe vésett dátumról van szó, nem az időpont, hanem a megállapodás tartalma a fontos, szögezte le Lavrov.

A bécsi atomtárgyaláson részt vevő hatok (Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy Britannia, Németország, Franciaország) az Irán elleni szankciók enyhítése fejében azt próbálják elérni, hogy az Iszlám Köztársaság csökkentse nukleáris aktivitását. 2013 novemberében megszületett egy részleges megállapodás, de július 20-ra, a kitűzött időpontra nem sikerült véglegesen megállapodniuk a feleknek. Ezt a határidőt tolták ki november 24-re.

Ha áttörés nem is, talán némi előrelépés várható a Macedónia nevével kapcsolatos vitában. A Szkopje és Athén között a témában közvetítő ENSZ-megbízott, Matthew Nimetz ugyanis új javaslattal kíván előállni – jelentette a Kathimerini című lap. Ennek értelmében az országot „Felső Macedóniai Köztársaságnak” neveznék. (Görögországban létezik Makedónia országrész.) A görög külügyminisztérium azt közölte, egyelőre nem kaptak hivatalos értesítést a javaslatról.