pályázat;felszámolás;Kapuvár;húsgyár;

- Nem lett kelendőbb a volt kapuvári húsgyár

A három beérkezett pályázat közül csak egyet találtak érvényesnek az egykori kapuvári húsgyár vagyonára kiírt, sorrendben hatodik pályázaton - közölte a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Kovács Csaba elmondta: a két érvénytelen pályázat egyikét a teljes vagyonra, másikát annak egy részére nyújtották be, ahogy a versenyben maradt szereplő is csak az egyik ingatlan megvásárlására tett ajánlatot.
Hozzátette: az érvényesnek talált részajánlatról - amely a gyár működéséhez nem elengedhetetlen szennyvíz-tisztító telepre érkezett - várhatóan napokon belül döntés születik. Az érvénytelen nem teljes körű pályázat benyújtója a két éve bezárt üzem gépparkját akarta megvenni.

Az augusztus végén kiírt, most futó pályázat feltételei szinte pontról pontra megegyeznek a korábbival, lényeges különbség azonban, hogy az ajánlattevőknek igazolniuk kell a felajánlott vételár meglétét.

Kovács Csaba július 17-én tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a kapuvári húsgyár felszámolóbiztosai felmondták a gyár vagyonára kiírt korábbi pályázat nyertesével kötött szerződést, mert sem a 40 napos határidő, sem a nyolc napos türelmi idő végére nem utalta át a vételárat a két szaúdi befektető cége.
Már akkor jelezte: minél hamarabb ismét meg kívánják pályáztatni a Kapuvári Hús Zrt. és a tulajdonában lévő Kapuvári Bacon Kft. vagyonát, mégpedig együttes kiírással, amint korábban is tették többször.

A Kapuvári Hús Zrt. felszámolását a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Cégközlönyben közzétett végzése szerint egy 2012. szeptember 17-én, hetekkel a termelés leállása után benyújtott kérelem alapján rendelte el a bíróság. A Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft. vagyonát először tavaly áprilisban, majd júniusban hirdették meg, együttesen mintegy kétmilliárd forintért, de egyik esetben sem érkezett érvényes ajánlat.

A zrt. vagyonának irányára ezeken a pályázatokon mintegy 1,5 milliárd, a kft.-é körülbelül 450 millió forint volt, de később csökkentették az árat. A határidőig akkor mintegy 120 hitelezői bejelentést nyújtottak be, összesen mintegy 7,6 milliárd forint értékben.