kampány;Gyurcsány Ferenc;önkormányzati választások;DK;

- DK: Gyurcsány Ferencre akartak támadni egy kampányrendezvényen

Megpróbált rátámadni egy ember Gyurcsány Ferenc független országgyűlési képviselőre, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökére szombat délelőtt Budapesten, a csepeli piacon - közölte Molnár Csaba, az ellenzéki párt alelnöke.

Molnár Csaba elmondta: Csepelen, ahol kampányt tartottak, a piac területén egy ember felemelt ököllel, értelmetlenül kiabálva közelített Gyurcsány Ferenc felé, és megpróbálta megütni a párt elnökét. Gyurcsány Ferenc biztonsági emberek nélkül járja az országot, így a körülötte állók fogták le a férfit.

A piac biztonsági őrei kihívták a rendőröket, és átadták nekik a támadót.

A DK alelnöke azt mondta a rendőri intézkedés jelenleg is tart. Kérdésre válaszolva azt mondta, feljelentést tesznek.

Gréczy Zsolt szóvivő Facebook bejegyzése szerint egyetlen ember volt, aki úgy érezte a helyszínen, hogy nem a politikusmegvédése a dolga. Ábel Attila Csepel fideszes alpolgámestere bekészített kamerával rögzítette a jelenetet. "Az a gyanú minimum felmerül bennünk, nem szervezett akció történt-e" - fogalmaz Gréczy Zsolt.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az MTI megkeresésére azt közölte: a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 9 óra 40 perckor érkezett bejelentés szerint a Budapest XXI. kerületében a Deák téri piacon verekedés történt. A rendőrség vizsgálja a történteket, mellyel kapcsolatban a rendőrségre feljelentés nem érkezett, a rendőrségnek magánindítvány előterjesztéséről nincs tudomása - tették hozzá.

Csepeli Fidesz-elnök: Gyurcsány "tarkón csapta" az őt leköpő férfit
Ábel Attila közleményében tudatta, nem volt ott a helyszínen, ő a piac bejáratánál állva csak annyit látott, hogy "valakik dulakodnak, egy nő meg fehér karkötővel, egy mobiltelefonnal veszi, mi történik".
A csepeli Fidesz elnöke azt írta, egy szemtanútól úgy tudja: Gyurcsány Ferencet egy férfi leköpte, mire a volt miniszterelnök reflexből tarkón csapta a férfit. A két oldalról lefogott férfit ezek után Molnár Csaba, az ellenzéki párt alelnöke térddel lágyékon rúgta - tette hozzá. 
Ábel Attila kitért arra, hogy a férfi, aki leköpte Gyurcsány Ferencet, nagyon messze áll a nézeteiktől, és korábban számos alkalommal ment oda a Fidesz önkénteseihez is vitatkozni.  
Rögzítette: mélyen elítélnek minden erőszakot.



Szabad kampányolni a közterületeken a vasárnapi önkormányzati választáson a szavazás ideje alatt is, kivéve a szavazóhelyiségek körüli, 150 méteres sugarú területeket. A választási törvényben meghatározott területi korlátozás azonban nem vonatkozik a 150 méteren belüli magánterületekre.