Tormay Cécile második regénye 1914-ben jelent meg a Singer és Wolfner kiadásában, Batthyány Gyula rajzaival. Batthyány Gyula az első magyar miniszterelnök dédunokája, akinek anyja gróf Batthyány Lajosné a Bujdosó könyv (1920-21) egyik női összeesküvője, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének egyik legelső katalizátora, és Cécile személyes küldetésének kijelölője. (Bujdosó könyv, Lazi, Budapest, 133.) Érdekes, hogy az írónő viszont eltekint a fiú, a homoszexuális férfi, Batthyány Gyula alakjának testi ábrázolásától, akinek jórészt csak hangja van, foglalkozása van (festő), s mint kiderül, Tormay barátja. Ellentétben a karikatúraszerűen, pár vonással jellemzett zsidó származásúaktól, és a realista ábrázolással megrajzolt többi baráttól.
Alakja azért is fontos, mert a nőkön kívül csak néhány személy szerepel a női szervezet megalakításának (a jobboldali szavazókat mozgósító, a kezdetben is több százezer tagot számláló MANSZ) közvetlen közelében, ráadásul Batthyány Gyula egy bizonyos értelemben normaszegő férfi. Ez a tény eddig elkerülte a Tormay-szakírók figyelmét, holott a közbeszéd egyik leginkább emlegetett kérdése lett Tormay megítélésével kapcsolatban a nemi identitás kérdése.
Másrészt fontos megjegyezni, hogy Tormay Cécile-nek a Horthy-rendszerben betöltött szerepe elsősorban azon is alapulhatott, hogy az írónő már mint bestseller szerző ismert volt a 1910-es években is, amely státuszt éppen "A régi ház" című regényével érte el elsőként, és ebben mindenképpen segítette a jó marketing, konkrétabban a Batthyány Gyula rajzaival illusztrált kiadás. A sikerkönyveket egykor "előállító" Singer és Wolfner jól érezte meg a szöveg és képiség egymással kölcsönhatásba lépő sikerpotenciálját.
Kerényi és "buzilobbi"
A nemi identitásra való rákérdezés tanulságos lehet a későbbi recepció szempontjából is. Ugyanis a könyv első kötete a 2012-ben induló, sokak által csak Kerényi Imre sorozatának hívott Nemzeti Könyvtárnak, amely nemcsak Tormay Cécile szövegét közli, hanem Batthyány Gyula rajzait is, de olyan minőségben, kontúrokkal, amelyek nem adják vissza az eredeti mű finomságát. Hasonmás kiadásról nem lévén szó, rámutat a mai jobboldali könyvkiadás paradoxonjaira: vagyis, nem az egykori könyvek finomságán van a hangsúly (az egyik korabeli kritikus például könyvecskéknek nevezte még a Bujdosót is), hanem nagyrészt azon, hogy az életmű beilleszthető legyen a mostani jobboldali könyvpiac által előállított történelmi transzparencia-halmazba, amely az eredeti kontextust is felülírni szándékozva szeretné "robosztussá", vagy "hősivé" karikírozni az adott időszak íróit, művészetmodelljeit is, holott Tormay és Batthyány művészetéből másfajta tanulságok is levonhatóak.
Ez nem azt jelenti természetesen, hogy például a Lazi Kiadó nem próbálkozott volna a novelláknak másféle kontextust felidéző kiadásaival, olyan könyvborítóval, amely nem kötődik annyira a politikumhoz, de még egy mostani tanulmánykötet sem ("nem csak a magam terhét hordom…" Tormay Cécile és Napkelet, szerk. Kollarits Krisztina, Orpheusz, Budapest, 2013) tudott képileg elszakadni attól a gondolattól, hogy a "történelem viharaiban" emancipálódott szerzőnőről van szó, ami alapvetően elfedi a szerző saját politikai szerephelyzetére való rákérdezést, a szerzőnő egyéb vonzalmait. Ez, mivel nem az individuális teljesítményre helyezi a hangsúlyt, akadálya a Tormay-művek poétikai újraolvasásának is. Pedig Kerényi állításával ellentétben "a 61 éven át uralkodó balliberális kánonnal szemben most a nemzeti oldal kánonját kell megerősíteni", nem biztos, hogy a feministák egy része érdektelen volt a Tormay-művek újraolvasása iránt (Bánki Éva, Gordon Agáta, Zsadányi Edit) 2010 előtt sem.
Ismeretes Kerényinek a Keresztény Színházi Fesztiválon tett azon homofób kijelentése is, ami szerint "elvenném a Színház- és Filmművészeti Egyetemtől a színészképzés jogát a pénzzel együtt", és "fel kell venni ez ellen az erő ellen a harcot. Ez a buzilobbi tulajdonképpen". Ezek a mondatok rávilágítanak arra, hogy a Nemzeti Könyvtár első kötetével nagyon is eltévesztette saját valósnak vélt attitűdjeit, ugyanis "A régi ház" esetében olyan szerzőnőről van szó, akinek identitásával kapcsolatban felmerült a leszbikusság, illetve egy olyan illusztrátorról, aki vállaltan homoszexuális volt. Ezzel nem arra akarok utalni, hogy a nemi jelölőkre való utalás, még az elhallgatás szintjén is számos kontextust felidéz.
Szapphó utódai
Tormay Cécile nyíltan, legalábbis a nyilatkozatai szintjén sohasem vallotta magát leszbikus indentitásúnak, levelezésében, visszaemlékezésekben nem találunk erre való utalást, néhány adat áll csak rendelkezésre azt illetően, hogy egyébként nem volt elutasító kezdő novellistaként a szexuális "mássággal" szemben, mivel egyik kedvenc szerzője Pierre Louys francia író volt, akiről a remek novellista, Szini Gyula ezt írta a Nyugatban: "Pierre Louys egy bátor könyvvel ugrott ki igen fiatalon, ez az "Aphrodite" volt, amely nevét máról holnapra világhírűvé emelte. Ez a könyv hadüzenet volt az obskurantizmus és képmutató erkölcs ellen. A pogány életörömet festette alexandriai és pompei freskók ma is élet eleven színeivel.", valamint - elemzi Szini Gyula tovább a francai író művészetét: "Sapposzerű görög költőnő versei, amelyeket természetesen maga Pierre Louys írt, de a görög szellemek olyan átélésével, hogy eredetieknek hatottak - sem kisebb elbeszélő művei nem keltették azt a visszhangot, mint az "Aphrodite". Ezek a művei, amelyekben költői szabadsággal írja meg a szerelmet, csak még jobban nyomatékosították Pierre Louys erotikus hírét és élesen szembeállították a közmorállal."
Bár abban Szini Gyula tévedett, hogy e magánkiadásban megjelent könyve visszavetette volna Louys költői hírnevét, ugyanis a könyv még 1894-ben megjelent, az Aphrodite későbbi (1896). A Bilitisz dalai fikciója, hogy Louys mint fordító közli Bilitisz Leszbosz szigetén élő ókori görög költőnő verseit, aki elsősorban nők iránt érez vonzalmat. Egyébként a Tormay által kedvelt Pierre Louys neve nem ismeretlen a zenekedvelők körében, mivel Debussy, az író barátja az említett Bilitisz dalai közül megzenésített néhányat. Továbbá érdekesség az is, hogy Szini Gyula Louysnak a homoszexuális Oscar Wilde-dal kötött barátságát emeli ki (Oscar Wilde 1900-ban halt meg.)
Pierre Louys könyvei a korabeli francia könyvkiadás egyik legnagyobb sikerének számítottak, és ez előbbieket figyelembe véve csak találgatni lehet, hogy a fiatal Tormay Cécile a kései leszbikusok által olyan fontosnak tartott dalokat milyen személyes vonzalmak mentén olvashatta.
Tormay Cécile korai novellaművészetén nyomott hagy Louys- és a görögség imádata, végső soron esetleg az is feltételezhető, hogy ismerhette - és netán alkalmazta - a homoszexuális kultúra néhány szimbólumát is. Egyes novelláiban antik alakok tűnnek fel, akik azonos nemű közösségekként jelennek meg, meztelen naiádok: "dévaj kezükkel szántva a vizet, ezer gyöngyszemet hintettek egymásra…" (Musarion), nimfák: "Átölelték egymás nyakát, s valami szédítő forgatagban ifjú táncot lejtettek a lágy pázsit felett", vagy: "a vadászat boldog istenasszonya…Mögötte nimfaszüzek özönlöttek a fényes aranyködben.". Más novellájában a homoszexuális szimbólumnak is tekinthető faunokkal is: "A szatírok lefutottak a folyópartra, kagylókat szedtek a fövenyben, azután harsonán kürtöltek velük, úgy mint régen, a Helikon tündérberkeiben, ha dévaj kedvük támadt." (Megcsalódott istenek). Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a mitológiai egynemű alakjai a novellák többnyire mellékalakjai (kivétel Mítosz Syrinxről, A naiád halála), amelyek a heteroszexuális kapcsolatok hátterét értelmezik.
A "kis harangöntő"
Korai novelláival kapcsolatban alig született pár írás Tormayról, ami mutatja, hogy az írónőt legszívesebben a politikai mezőben olvassák újra, holott még az 1930-as években összegyűjtve megjelentek "Görög mesék" címmel az életműkiadás részeként korai novellái. Pierre Louys vagy éppen az antik iránti rajongásával nem volt egyedül a korban, Tormay Cécile daruvári barátja, az 1919 után vallás- és közoktatásügyi államtitkári posztot betöltő Pekár Gyula is olvashatta. Úgyhogy végül eldönthetetlen, hogy a leszbikus témákat megszólaltató Louys iránti rajongása volt-e nagyobb Tormaynak, vagy a kor egyik leghíresebb férfiszépségének hatása novelláira.
Pekár Gyula több elbeszélése inspirálóan hatott Tormayra, ahogyan Pekár Álom című elbeszélésében az egyes szám első személyű narrátor is vonzalmat érez a görög szellemiség iránt, és Pánt látni "rögeszméjévé" válik. Ráadásul Pierre Louyson kívül a naiád- és faunábrázolások igen elterjedtek voltak a képzőművészetben és az irodalomban is (Renoire-tól Adyig). Vagyis összegezve leszbikus olvasmány, homoszexuális szimbólumok alkalmazása egyszerre jelezhetik a szecesszió kultúrájának túlfűtöttségét, esetleg utalhatnak Tormay nemi vonzalmaira.
Kaffka Margit korai novelláiban és a Hangyaboly című regényében az említett novellákkal ellentétben nyíltan fogalmaz apácák közötti leszbikus vonzalmakról, de az is igaz, hogy Tormay Cécile radikális volt mitologikus vagy görög tárgyú novelláiban, ahol sor kerül a testi szabad szerelem ábrázolására: "Nimfák fehér alakjait is látta olykor megvillanni a fák között, elnézte őket, mint ölelkeznek a szatírokkal" (A naiád halála).
Tormay Cécilet a szexuális és nemi ábrázolások fokozatos beszűkülése jellemzi 1914 után, amelyet csak részben indokol a kor ábrázolásmód-igénye. 1900 előtt keletkezett görög novelláit különbözőképpen ábrázolt hetérákkal népesíti be, ami jelzi, hogy a prostitúció, mint téma, a közbeszédben is nyíltan vállalható válik (1911-es regényében a prostituált áldozat, 1914-es A régi házban a maszkulinitás fenyegető réme.) Hátramaradt levelezéseinek tükrében nem igazolódik az a tétel, amely szerint a férfiak iránti ellenszenve a zsidókkal szembeni gyűlöletté változott volna. Mindenestre, mikor első görög tárgyú novelláinak megszületése után majd két évtizedre (a 40-es éveiben járva) megírja a Bujdosó könyvet, ekkor nemi identitását szándékosan elmosva: "kis harangöntőnek" nevezi magát.
Az irodalmi "nem-váltásra" irányuló elképzelései természetesen nem mindig voltak összhangban egymással: megalkotta a Bujdosó könyvben antiszemitizmusának legjellemzőbb képét: a szerinte azonos minőséget képező egyszerre "öreg", "részegen tántorgó" és "festett arcú" zsidóság leírását.
A Tormay Cécile-lel együtt utazgató, élő Francesca D’ Orsay visszaemlékezéseit elemezve nem következtethető ki közöttük leszbikus viszony, bár az is igaz, hogy hagyományos narratívával van dolguk, Tormayt viszont a 1920-as években hivatalosan is megvádolták leszbikussággal. Francesca D'Orsay és Tormay barátja, D’Annunzió és az illusztrátor Batthyány Szent Sebestyén ábrázolásából az tűnik fontosnak, hogy eszményük a homoerotikusként ábrázolt férfi, vagy az androgünizált női alak.
Számos említett kapcsolódási pont tehát azt jelzi, hogy Tormay Cécile barátai, olvasmányai révén is be volt ágyazva a homoszexuális kultúrába, amely ellen pont az a jobboldali közeg protestál, amely őt eszményének választotta.
