Az Európai Unió tagállamainak vezetői a hét közepén Milánóban találkoztak, egyeztetendő a közös és kívánatos foglalkoztatáspolitika irányelveiről, és aligha mentek hiába, mert ha hinni lehet a híradásoknak, legmegbízhatóbb tanácsadójuknak még a csúcs előtt ismét szándékában állt elirányítani őket. Vagyis Orbán Viktor arra készült, hogy megint egyszer kijelölje számukra a követendő utat; pontosabban figyelmeztesse az állam és kormányfőket, hogy "ne térjenek le arról az ösvényről", amelyet Magyarország taposott ki előttük.
"Mi csökkentjük az államadósságot, kordában tartjuk a költségvetési hiányt, közben gazdasági növekedés van, és ebből fakadóan csökken a munkanélküliség" - idézte az MTI a magyar miniszterelnök elöljáróban elhangzott szavait. Aki hozzátette még azt is, hogy 2010-ben 11 százalék felett volt a magyar munkanélküliség mértéke, ma viszont csak 7,6 - 7,8 százalékon áll.
Ez a javulás - úgymond - a "munkaalapú társadalom politikájának" köszönhető, amely "számos ponton eltér az általános európai politikától". Miután pedig "az eredmények és a tények magukért beszélnek", Orbán kijelentette: "arra fogjuk kérni a többi európai uniós miniszterelnököt, hogy támogassák a jövőben Magyarország gazdaságpolitikáját, mert jól láthatóan az európai célokat is szolgál."
Nem tudjuk, végül is mit mondott pontosan a plénum előtt, de miért gondolnánk, hogy mást, mint amit hazai közönségének a sajtóban beígért? A kormányfő eddig is képes volt a nemzetközi fórumokon aggálytalanul hivatkozni olyan gazdaságpolitikai győzelmekre, amelyeket csak némely tendenciák meglehetősen szabad értelmezésével sikerült kimutatnia. Ha Milánóban például valóban előadta a munkanélküliség csökkenéséről szóló saját verzióját, azzal sokadszorra kockára tette ugyan a hitelességét, hiszen a jelenlévők ezúttal sem voltak éppen tájékozatlan outsiderek, de ez aligha késztette visszafogottságra.
Tudja persze, hogy azt a bizonyos 7 és 8 százalék között mért statisztikai munkanélküliséget egyrészt a közmunkások, másrészt a külföldön dolgozó csaknem félmillió magyar állampolgár beszámításával mutatták ki. Az első kategóriában foglalkoztatottak azonban nem úgynevezett termelő munkahelyeket töltenek be, hanem csupán viszik a költségvetés százmilliárdjait; míg az unióban munkát vállalók hiányoznak az itthoni adófizetők közül. Magyarán, ez csak afféle virtuális eredmény, nem gazdaságpolitikai diadal - és ezzel Orbán európai partnerei is tökéletesen tisztában vannak.
Az pedig kivált komikus, hogy a miniszterelnök úgy próbálta beállítani az általa javallt európai receptet, mint valami originális magyar találmányt. Talán nem véletlen, hogy a milánói csúcstalálkozó idején került nyilvánosságra a Nemzetközi Valutaalap félévente kiadott Fiscal Monitor című jelentése, vagyis Orbán személyes útmutatásával éppen egyidőben. És mit tesz isten, az IMF arra hívja fel a világ vezetőit, hogy folytassanak olyan költségvetési politikát, amely a munkahelyteremtés támogatása közben biztonságosabb szintre csökkenti az egyes országok adósságrátáját; azon kívül biztatja a kormányokat, képezzenek pénzügyi "puffert" a büdzsékben, mert megnövekedtek a nemzetközi kockázatok.
Ha jól értjük, ez a felszólítás lényegében megegyezik a kivételesnek hirdetett magyar szándékkal - csak hát senki nem gondolja róla, hogy volna benne bármiféle unortodoxia. A Valutaalap szakértői jóideje ezt a koncepciót ajánlják Európának is, akárcsak Magyarországnak. A mostani jelentés ráadásul megállapítja, hogy a legtöbb feltörekvő és közepes jövedelmű államhoz képest a mi finanszírozási ígényünk kirívóan magas - tehát a lejáró adósságok és a költségvetési hiány együtt kiteszi a GDP, azaz a nemzeti össztermék csaknem 24 százalékát. Lengyelországban ez mindössze 10, Romániában 9 százalék.
A helyzet eszerint úgy áll, hogy amit Orbán Viktor most "feltalált", az nem más, mint az általa folyamatosan kritizált IMF széles körben elfogadott ajánlása, aminek eddig éppenséggel a magyar kormány vircsaftja mondott ellent leginkább. Hiszen az adósságrátát valójában nem tudta lejjebb szorítani, és a munkahelyteremtésben sincsenek igazi eredményei. Ezért a fenntartható gazdasági növekedés sem éri el a kívánt mértéket. Idén az uniós támogatások dömpingje persze viszonylag kedvező számokat hozott, de jövőre már ismét visszaesnek a mutatók, mert a kiszámíthatatlan és a jogbiztonságot nélkülöző gazdaságpolitika - mint a legutóbbi uniós országjelentés is megállapítja -, nem teremtett stabilitást.
A miniszterelnök tehát vizet prédikál és bort iszik, amikor egyszercsak saját innovációjaként próbálja feltüntetni a konzervatív Valutaalap iránymutatását, és belpolitikai használatra eljátssza, mintha ő vezetné ki az erdőből kézenfogva az elbizonytalanodott európai országokat. Ez a machináció alkalmas lehet a jobboldali rajongótábor vezérkultuszának táplálására, de a külföld szemében egyszerűen szemérmetlenség, olyan politikai svindli, ami nem tartozik a bocsánatos trükkök közé.
És nem elsősorban azért, mert Orbán idegen tollakkal igyekszik ékeskedni, mert úgy tesz, mintha saját gyártmánya volna a spanyolviasz. Hanem azért, mert az egész manőver a valós gazdasági helyzet, a hitelt érdemlő adatok és tények meghamisítására épül, vagyis tudatosan, feltett szándékkal félrevezeti az állam polgárait.
Európa, ha megakadályozni nem is tudja ezt, de megveti.
